35. rész- "Van, ami sosem változik."

Kedves Manócskáim!:)
Jaj, nagyon, nagyon, de nagyon sokat késtem... Tudooom. De egyszerűen nem jött az ihlet. Most viszont, mivel készen lettem, remélem, elnyeri a tetszéseteket a rész. Annyiszor olvastam át, és annyiszor igazítottam bele, hogy ne "töredezzen", hogy el sem tudom mondani. Úgyhogy, baromira jó lenne, ha tetszene Nektek!:) Egyébként, mint észrevettétek, az idő átállt "téliesre", és a hidegnek köszönhetően gondoskodik arról, hogy kellően befagyjon a fenekünk. Ilyenkor jön az összebújás, meg a szoros ölelés, amolyan "romcsis" helyzetben. Aha. Már, ha van kivel..☺ 
U.i.: komizzatok, és iratkozzatok fel!:)<3
Mindenkinek csokit: Kata xxx

Kelsey szemszöge

Este aztán szörnyen megszomjaztam, szóval átmászva a már mélyen alvó Zayn-en, leszaladtam a konyhába egy pohár narancsléért. Nem gondoltam volna, hogy belebotlok Harry-be, aki (valamilyen különös okból kifolyólag) a szőnyegen feküdt. Amikor azt mondtam, hogy 'belebotlok', azt szó szerint értettem. 

- Hazz!- nevettem fel, és leguggoltam mellé.- Mit csinálsz itt? Már tíz óra.

- Shh, Kels- felemelte a fejét, és rám vigyorgott.- Most érzem a padlót.

- Mi?

- A padlót- mondta újra, mintha már először is értenem kellett volna.- Ne zavarj.

- Jól van- tettem fel a kezeim, és elindultam a konyhába.- Úgyis csak narancsléért jöttem.

- Ó, azt nekem is hozhatsz.

- Héj, már nem is zavarlak?- röhögtem, miközben azért neki is szedtem elő egy poharat.

- Az más- vonogatta a vállát majd, mikor mellé értem, fellökte magát a földről, és leült a kanapéra. A példáját követve mellé kucorodtam.
- És figyu...- kezdtem, hogy megtörjem a csendet- Mi lesz a bandával?
Harry-t látszólag meglepte a kérdés, mert kissé lefagyott. De pár másodperc múlva megint megszólalt.
- Azt hiszem, megmaradunk. Bár biztos, hogy Zayn kilépésével valami elszakadt- annyira megsajnáltam a göndör fejét, hogy legszívesebben megsimítottam volna a karját.- De a rajongók többsége ezek után is mellettünk áll. Nem tudom, igazából. Lehetne, hogy ne beszéljünk most erről?
- Persze- halványan elmosolyodtam, és Harry vállára hajtottam a fejem.- Ne haragudj, hogy felhoztam.
- Nem történt semmi.
Csendben ültünk, és közben a kikapcsolt tévét bámultuk.
- Hoznál még egy pohárral?- Hazz időközben beszippantotta a narancslevet, és ahogy felém fordult, hosszúra nőtt haja megcsikizte az orromat.
- Ha szépen kéred- vigyorodtam el, ő pedig összeráncolta az orrát.
- Rafinált a kisasszony- motyogta, mire felnevettem.- Kérlek szépen.
- Hát oké- felálltam, elvettem a poharát, majd kisasszéztam a konyhába.
A hűtőhöz lépve kitártam az ajtaját, és kivettem a narancslevet. Amikor becsuktam az ajtót, levegőt akartam venni, de az a torkomon akadt, mint egy hatalmas, szúrós gombóc. Mielőtt kicsúszott volna a pohár a kezemből, a narancslével együtt, eszembe jutott, hogy hatodikban volt utoljára ilyen: amikor futottunk, én pedig hirtelen nem kaptam levegőt. Összeestem, és mentő vitt a kórházba. Akkor állapították meg, hogy asztmám van.
Elfojtva érzékeltem, ahogyan a pohár a csempére érve összetörik, millió szilánkra hullva. Ugyanekkor a narancslé is kicsúszott a kezemből, és szép tócsát varázsolt a fehér csempére. Léptem egyet, hogy meg tudjak kapaszkodni az asztalban. Tompán érzékeltem, ahogy a szilánkok ropognak a lábam alatt, és néhány a talpamba fúródott. Kétségbeesetten küszködtem, hogy valami levegő jusson a tüdőmbe, de az úgy zárult le, mintha csak a víz alatt akartam volna levegőt venni. Végül már csak azt éreztem, ahogyan a hideg csempe hozzám préselődik.

Zayn szemszöge

- Fiúk! FIÚK! Keljetek már fel, az istenit!

A hang baromi ismerős volt, ahogyan próbáltam kinyitni a szemeimet. Oldalra fordultam: Kelsey helye mellettem üres volt. A lepedő még langyos volt, így nem mehetett el olyan régen. Kikászálódtam az ágyból, miközben Harry (akinek felismertem a hangját) folyamatosan ordított. 

- A picsába is! Gyertek már ide!- ordította, teljes hangon. 

Általában nem szokott ilyet csinálni, így random, úgyhogy sietve feltéptem az ajtót. Ugyanekkor lépett ki a szobájából Niall és Liam is, totál álmos fejjel. Kérdőn néztünk össze, majd megpillantottam, hogy Lou szobájának ajtaja már nyitva áll.

- De rohadt gyorsan!- Louis kétségbeesett hangja hasított az éjszakába. 

Egyszerre robogtunk le a lépcsőn, be a konyhába.

Nem is tudom, mit láttam először: Kelsey-t, amint a földön fekszik, a sok üvegszilánkot, vagy a narancslét, ami hatalmas foltot hagyva feküdt a földön. Harry a földön guggolva ordított. Annyira ledermedtem, hogy először csak lassítva érzékeltem mindent: Hazz loboncos haja finoman az arcához ütődött, ahogyan gesztikulált. Louis vele szemben térdelt, Kels hátát támasztva és folyamatosan magyarázott. Hallottam, mit mondtak, de nem értettem. Niall elzúgott mellettem, arcán a rémület tükröződött, az eddig karikás szemei egy pillanat alatt felpattantak, és most szinte futva ment az emelet felé. Majd, mintha megnyomtak volna egy gombot, a lábaim ösztönösen Kels-hez vittek, és hirtelen megint hallottam az ordításokat, és tisztán láttam Kelsey-t, amint Louis karján sípolva veszi a levegőt. Az arca hamuszürke volt, és láthatólag baromira megijedt. 

- Semmi baj, nyugi- Lou mélyen a szemébe nézett, miközben én megsimítottam a lány haját.- Nyugodtan lélegezz, oké? Csak semmi rohanás. 

Kelsey gyengén bólintott, de a levegőt továbbra is nehezen vette. Liam a fejéhez kapott, és kirontott a konyhából, így hárman maradtunk. 

- Egyenletesen vedd a levegőt- adtam az utasítást, amint eszembe jutott, hogyan kell az ilyet kezelni.- Nyugodtan. Szépen, egyenletesen.

Óvatosan megfogtam a kezét, mire ő erre csak kissé görcsös szorítással válaszolt. Hirtelen Liam vágta ki a konyhaajtót, és sietve letérdelt Kels elé. A sarkában Niall loholt.

- Itt van- egy kis inhalálót emelt fel, és a lány felé tartotta, akinek felcsillant a szeme.- Na, gyere.

A szájához nyomta a szerkezetet, mire Kels elengedte a kezem, megnyomta magának a kis cuccot, és még én is éreztem, ahogyan hűvös levegő áramlik a tüdejébe.
Kelsey teste elgyengült, és a csempére hanyatlott volna, ha nem tartom meg. Az ölembe húztam, ő pedig újra, meg újra beszívta az inhalátor levegőjét.
- Semmi baj- csitítottam, és szorosan magamhoz öleltem. Soha nem féltem még ennyire. Annyira megijedtem, hogy valami történhet vele...
Niall lépett be az ajtón, arca kemény volt.
- Itt vannak a mentősök.
- Már jól vagyok..- kezdte Kels, de akkor újból elkezdett sípolni.
Kinyílt az ajtó, és két magas, széles vállú mentős srác lépett a konyhába. A fiúkkal ösztönösen szétrebbentünk, mire ők Kelsey föl hajoltak. Az egyik gyorsan egy maszkot tartott az arca elé, mire Kels két kézzel nyomta közelebb az arcához, hogy levegőt legalább kapjon.
- Kérdéseket fogok feltenni. Bólogass, vagy rázd a fejed, oké?- nézett rá az egyik mentős, mire Kels bólintott. A másik eközben a lányt vizsgálta.- Ért valamilyen stressz mostanában?- Kelsey megrázta a fejét.- Dohányzol?- megint a fejét rázta.- Valamire allergiás vagy?- a lány újból megrázta a fejét.- Volt már rohamod?- bólintott.- Régen?- megint bólintott.- Szóval nem szedsz gyógyszert, igaz?- bólintás.- Értem.
- Minden rendben van- nézett rá a másik, és kivette a füléből a sztetoszkópot.
A pasi, aki Kels-t faggatta, most felénk fordult.
- Mikor volt utoljára rohama?
- 12 évesen- szólalt meg Liam.- Azóta semmi ilyesmi nem történt.
- De ez- emelte fel az apró inhalátort.- itt volt.
- Kels hozta magával, mikor idejött- mondta újból Leeyum.- Mikor kipakolt, akkor láttam, és most eszembe jutott.
- Rendben- halványan elmosolyodott, és gyengéden Kels-re nézett, akinek még mindig az arca előtt volt a maszk.- Az lenne a legjobb, ha estére bevinnénk a kórházba.
- Persze- Liam közelebb lépett.
- Egy valaki jöhet a mentővel- nézett körbe a pasas. Mindannyian kicsit hátrébb léptünk. Oké, hogy én mindennél jobban szeretem Kels-t, de úgy éreztem, Liam jobb helyen lenne mellette.
- Biztos?- nézett rám, mire bólintottam.- Én megyek.
A mentős lehajolt, és a karjába emelte Kelsey-t, akin még mindig rajta volt a maszk. Kimasíroztak a konyhából, majd a házból, nyomukban Liam-el. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, a kanapéra rogytam, és beletúrtam a hajamba.

Kelsey szemszöge

Kórházi ágyon ébredtem. A fejem hasogatott, és szörnyű hányingerem volt. Feljebb toltam magam az ágyon, és mélyen beszívtam a keserű, kórházi levegőt. Valaki megmozdult az ágyam mellett.
- Hogy vagy?- nézett rám Zayn.
Éppen válaszolni akartam, amikor hirtelen felcsúszott a gyomrom tartalma a számba. A szám elé kellett kapnom a kezem, és ha Zayn nem mozdul olyan sebesen és nem tart elém egy fehér tálat, valószínűleg belehányok az ölembe. De így a tálba öklendeztem. A gyomrom fájdalmas görcsbe húzódott, a torkomat pedig marta a sav.
- Azt akartam mondani, hogy jól- töröltem meg a számat, és visszahanyatlottam a párnára.
- Az orvos mondta, hogy előfordulhatnak ilyen mellékhatások- a tálat megfogva bement a kis mosdóba. Hamarosan visszatért.- De ettől a gyógyszertől jobban leszel.
Leült mellém, és gyengéden megsimította az arcomat. Megfogtam a kezét, és az arcomhoz nyomtam.
- Olyan jó, hogy itt vagy.
Zayn halványan elmosolyodott.- Még jó.
Kinyílt a kórterem ajtaja, és a kis csapatom csoszogott be. Elmosolyodva leengedtem összekulcsolt kezünket. Közben Liam az ágyam mellé ért, és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra. Harry leült az ágyam mellett, Zayn-el szembe, és miközben rám mosolygott, megsimította a karomat. Niall felkuporodott a lábam mellé, Lou pedig összeborzolta a hajamat.
- Itt akartunk lenni, mikor felébredsz- közölte Nialler, édesen mosolyogva.- Csak már kilyukadt a belünk, és muszáj volt valamit ennünk.
- Nem gond- intettem.- Jobb is, hogy nem voltatok tanúi felébredésem első percének.
Riadtan meredtek rám, mire Zayn megcsóválta a fejét.
- Csak hányt.
- Tényleg, te nem vagy éhes?- kapott a fejéhez Liam.
- Picit- ismertem be.
- Szerzek kaját- indult ki a teremből Louis. Szeretetteljesen néztem utána, aztán a srácokhoz fordultam.
- Hogy hogy idejöttetek?
- Miért ne jöttünk volna?- vonta fel a szemöldökét Niall.
- Hát, értitek. Nem rohantak le benneteket az újság írók, vagy valami?- vontam meg a vállam.
- De igen. Bár különösebben nem érdekel- legyintett Liam, mire boldogság töltött el. De édesek már.- Valószínűleg velünk lesz tele az újság.
- De legalább itt vagyunk- mosolygott rám Hazz.
- Azért annyira nem vészes a szitu- nevettem el magam, hogy nyugodjanak már meg, csak volt egy kis rohamom. De a srácok úgy néztek rám, mintha csak valami idióta lennék.
- Nem azért, de kicsit megijedtünk- köhintett Niall.
- Hát...- húztam el a számat.
- Rohadtul megijedtünk- javította ki Zayn, nekem pedig összeszorult a szívem.
- Ne haragudjatok.
- Ne hülyülj- nézett rám Harry, olyan gondoskodó szempárral, hogy kedvem lett volna magamhoz szorítani a göndör Rapunzel fejét.
- Nem akartam rátok ijeszteni- biggyesztettem le a számat, de én is tudtam, mennyire hülyén hangozhat ez a számból.
- Itt a kaja- süvöltött Louis. Beszambázott a kórterembe, kezében egy kartonnal, és miután a lábával berúgta maga mögött az ajtót, az ágyamhoz szökkent, és az ölembe tette az illatozó dobozt.- Imponált nekik, hogy egy ilyen jóképű ember ment ebédért, mint szerény személyem, ezért voltak olyan kedvesek, és egy sütit is hozzácsaptak a menühöz, ami szerintem nem járt volna, de szívesen.
Elnevettem magam, és felnyitottam a doboz tetejét. Csak akkor vettem észre, milyen éhes vagyok, amikor elkezdtem enni. Csak habzsoltam, és nem is figyeltem, miről beszélnek a fiúk körülöttem. Végül, mikor már a sütinél tartottam, felnéztem. Nevetésüket elfojtva meredtek rám.
- Most mi van?- nevettem el magam, és beleharaptam a sütibe.
- Semmi- tette fel a kezeit Louis sunyin vigyorogva, mire megdobtam a kezem ügyébe eső, legelső tárggyal... a kartondobozzal.- Hé!
Magamban nevetve eszegettem a sütit, közben Zayn mosolyogva rám nézett.
- Jó látni, hogy eszel.
Éppen válaszoltam volna valamit, amikor megcsörrent Liam mobilja.
- Mondd, Paul- szólt bele fáradtan. Aztán Liam már nem is szólt semmit, csak menedzserüket hallgatta, aki megállás nélkül dumált. Végül bólintott és letette.- Megérkeztek az újságírók- nézett ránk.
- Eddig is itt voltak- vonta össze a szemöldökét Louis.
- Úgy értem- Liam felállt, és az ablakhoz lépett.- Ide- egy mozdulattal elrántotta a függönyt, mire őrüt hangos sikoltást lehetett hallani, még így, a falakon keresztül is. Liam visszaejtette a függönyt, és zsebre vágta a kezét.
- Én nem akartam ekkora felfordulást- nyeltem le a falatot.
- Ezt úgy mondod, mintha te akartál volna rohamot- pislogott Niall, én pedig elhúztam a számat.
- Bocsi, hogy mindig felhívom rátok a figyelmet.
A fiúk a fejüket rázva elmosolyodtak.
- Igazából egy dolog érdekelne- szólalt meg Zayn.- Hogy fogunk hazamenni?

Nos, miután az orvos meggyőzött minket arról, hogy a parkoló tele van rajongókkal, akik a fiúkra utaztak, eléggé meglepődtünk. Jó, Liam (vagyis inkább Paul) felkészített minket, csakhogy az emberek egyre csak jöttek és jöttek és úgy tűnt, egyre többen lesznek. Aztán a doki azt is mondta, hogy akár ma hazamehetek (ha tudok). És persze felírt nekem egy rakat gyógyszert, ami "ha szükséges" alapon legyen nálam mindig.
Én a mosdóban vettem magamra a farmeromat, amikor Zayn slisszolt be az ajtón.
- Mizu?- vigyorgott rám. Én még egy szál melltartóban voltam, és hitetlenül nevetve intettem, hogy menjen már ki.
- Zayn!
- Most mi van?- kacsintott rám.- Nem jöhetek be csak úgy?
- Öltöznék- tettem csípőre a kezem, Zayn pedig mellém lépett, és csupasz derekamat átkarolva magához húzott. Hozzászokhattam volna, hogy ő csakis akkor képes benyitni, amikor éppen öltözök.
- Valaki keres- dörmögte, hangja egészen rekedt volt. Lábujjhegyre álltam, és egy csókot nyomtam a szájára, mire elmosolyodott.
- Ki?
- Az titok- vágta rá, én pedig felnevettem.
- Ne már. Mondd meg.- kértem, és kibújva az öleléséből, magamra vettem a felsőmet.
- Úgyis rájössz, ha kimész- csücsörített nekem, mire kiöltöttem rá a nyelvem.
A tükör elé állva gyorsan feltettem egy kis spirált, és már mentem is volna, amikor Zayn visszarántott.
- Mi az?- néztem fel rá, mire előttem átnyúlva beletúrt a kis retikülömbe, és előkotorta belőle a cseresznyés szájfényem.
- Ezt kend már a szádra- nevette el magát.- Olyan finom.
- Nem is vettem észre, hogy ízlik neked- nevettem fel, Zayn pedig megfordított, hátamat neki döntve a mellkasának, így magunkat láthattuk a tükörben.
- Pedig de- vigyorgott, majd előrehajolva letekerte a kupakot, és óvatosan felkente a számra. A tükörből figyeltem, ahogyan csak a feje búbja látszik, miközben felkeni a számra. Annyira aranyos volt, hogy felnevettem, mire a szájfény megsiklott a kezében, és végig szántotta az arcomat vele.
- Jaj!- nevettem még jobban. Emeltem a kezemet, hogy letöröljem vele, de Zayn maga felé fordított és vigyorogva végignyalta az arcom szájfényes részét.- Zayn! Naaa.
Végül eljutott a számig, amire egy hatalmas csókot nyomott. Aztán lassan szétnyitotta az övével, és derekamnál fogva szorosan magához vont. Átkaroltam a nyakát, és az sem zavart, hogy kárba vész a szájfényem. Szerintem maximálisan megérte.
- Mmm- dünnyögte a srác, én pedig elmosolyodva beleharaptam a szájába.- Hé!
- Kiengednél végre?- nevettem el magam.- Látni szeretném, aki itt van!
- Josh tud várni- vágta rá, mire felcsillantak a szemeim.
- Josh van itt? Ú, engedj csak ki!- kikerülve Zayn-t visszamentem a kórterembe.
Josh az ágyam szélén ült, és szórakozottan meredt maga elé. A többiek is vadul vigyorogva figyeltek. Mikor Josh megpillantott, felállt, én pedig a nyakába ugrottam.
- Igazán jól szórakoztam rajtatok- vigyorgott Josh, mire a fejemet rázva elnevettem magam.
- Ne haragudj, Zayn a hibás- kentem a barátomra, mire az elkerekedett szemekkel csukta be a fürdő ajtaját.
- Kösz szépen.
- Valójában- szólalt meg Josh.- Azért jöttem, hogy megnézzem, mi újság a kis modellemmel.
- Jól vagyok- mosolyodtam el.
- Csak azért, mert holnaptól vissza kéne lendülnöd a fotózásokba. Nagyon sokan akarnak fotózni, alig bírtam velük- forgatta a szemeit.
- Szerintem menni fog- biztosítottam Josh-t, miközben eszembe jutott, hogy nemrég pont a modellkedésen vesztem össze Zayn-nel.
- Rendben- csapta össze hatalmas tenyerét.- Igazából csak ezért jöttem.- és már indult is az ajtó felé.
- Sokan vannak még kint?- kérdezte tőle Harry.
- Eléggé- vigyorodott el Josh.- Na, nekem tényleg mennem kell. Akkor Kelsey- rám nézett.- Még látjuk egymást.
Kilépett az ajtón, én pedig mosolyogva néztem utána.
- Szóval- megfordultam, és a fiúkra néztem.- Megyünk?
- Pakolj össze- mutatott körbe Liam, mire felsóhajtottam, és villámgyorsan összedobáltam a cuccaimat, amit reggel hoztak nekem a fiúk. Mikor készen lettem, felvettem a vékony pulcsimat, és csillogó szemekkel néztem rájuk.
- Kész vagyok.
Zayn mellém lépett, és egy hosszú homlokpuszit követően megfogta a kezem, másik kezébe pedig a cuccaimmal teli sporttáskát, és hátranézett a fiúkra.- Na?
Halál menőn sétáltunk végig a kórházi folyosón. Lassított felvételnek tűnt, ahogyan a kis huzat szembe szélként szolgált, és meglebegtette a hajunkat. Még valami ütős zenét is elképzeltem, ami alatt lépkedünk. Már a bejárat előtt 20 méterrel is lehetett hallani a sikoltásokat. Zayn kicsit megszorította a kezemet, amiért hálásan elmosolyodtam. Ilyenkor mindig annyira izgultam, de a srácok állandóan megnyugtattak, mivel nincs értelme.
Liam kitárta az ajtót, mire fülrepesztő sikításba kezdett a tömeg. Kedvem lett volna befogni a fülem, de az több, mint pofátlan lett volna, így csak kedvesen körbemosolyogtam, és intettem a tömegnek. A fiúk is integetni kezdtek, majd, mikor a szokásos őreik mellénk szegődtek, elindultunk a limuzin felé. Nem kérdeztem, de sejtettem, hogy Zayn velük jött. Hát, hiába.
Van, ami sosem változik.