30. rész- "Ennyi volt."

Kedves Nyuszikáim!:)
Ugyan a húsvéti szünetnek vége (GIGA DISLIKE), azért én utólag mégis kellemes húsvéti ünnepeket kívánok nektek!!:) Remélem, a nyuszi nektek is egy tonna nutellát hozott, kétszer annyi csokit és még háromszor annyi ajándékot^^ Mondhatnám, hogy ezt a részt is a nyuszi hozta, de kisebb kamu lenne részemről, így nem mondom, hogy a nyuszi hozta. Na jó. :D 
Nagyon szépen köszönöm az eddigi megtekintéseket!:) Remélem, tetszeni fog ez a rész is. :3
U.i.: komizni és feliratkozni se felejtsetek el!:)) <3 
Csokinyuszi: Kata xxx

Másfél hónappal később

Harry szemszöge

Amint reggel felébredtem, ásítva könyököltem fel, hogy le tudjam olvasni az éjjeli szekrényen álló digitális óráról, hogy mennyi az idő.

Fél kilenc.

Kábán visszadőltem. De az agyamban folyamatosan az pattogott, hogy "fel kéne kelni, fel kéne kelned, Harry!", mint valami idegesítő bogár, úgyhogy sóhajtva felültem. A hatalmas hotelszoba túl nagynak és üresnek tűnt. Minden reggel eszembe jut, hogy a londoni kis szobámban nem volt ekkora a tér. Szörnyű honvágyam volt. De persze ez kötelező volt (mármint nem a honvágy, hanem az ittlét), így nem is igazán mutattam ki, hogy legszívesebben, vissza rohannék Londonba, egyenesen Kelsey-hez. 

Mindannyiunknak hiányzik az a lökött lány.

Zayn-nek elvonási tünetei vannak. De komolyan! Tegnap este (miután beszéltünk Kels-el skype-on) Niall-t Kelsey-nek szólította. 

Csiga lassan kikászálódtam az ágyból, majd az ajtó felé vettem az irányt. Mikor azonban eszembe jutott, hogy először fel kéne öltözni, csak aztán kéne lemenni a hallba, kissé fejbe vágott a felismerés, hogy nem otthon vagyok. Gáz.

Magamra rángattam valami hosszú kabátot meg farmert, meg még valamit, amit a szekrényben találtam, aztán fogat mostam és a tükörbe nézve csak beletúrtam párszor a hajamba, majd indultam is le.

A társalgóban már ott voltak a fiúk; úgy tűnt, elaludtam, mivel Paul már nagy hangon szónokolt. Mikor észrevettek, a srácok felém röhögtek, a menedzserünk viszont gondterhelten felém indult. Ösztönösen hátraléptem egyet.

- Harry Styles, mit mond az neked, hogy 8 ÓRÁRA A TÁRSALGÓBAN?- dörrent rám.

- Kellene mondania valamit?- húztam el a számat, mire Paul összehúzott szemekkel meredt rám.- Ne haragudj, Paul, még mindig nem keltem fel. 

Persze Liam-ék hülyére röhögték magukat. Lehuppantam melléjük, Paul pedig újra elkezdett szónokolni.

- Tehát. Mint tudjátok- szemrehányó pillantást vetett rám, mire inkább a nevetésem elfojtva belemarkoltam a kis asztalon álló mogyorós tálba és inkább csendben szemezgettem a tenyeremből.- Ma a városban lesz egy dedikálás, ez eltart egész délutánig. Este egy after-partira vagyunk hivatalosak, ahol énekelnetek kell, és csak úgy tenni magatokat a népeknek- némán összenéztünk a srácokkal.- Holnap felléptek a városban, délelőtt 10 órakor... persze reggel hétre kell mennünk, mivel a fellépés előtt mindenféle hangpróbák lesznek, meg minden. Egész napos meló. Három nap múlva megyünk tovább- Paul felnézett a jegyzeteiből és ránk nézett.- Ennyi. Gyorsan készüljetek el, aztán irány a limuzin, meg a dedikálás.

Egyszerre álltunk fel a kanapéról. Paul elsietett valamit beszélni a tulajjal, mi pedig kérdőn néztünk össze.

- Milyen régen volt már turné?- kérdezte, a szemét dörzsölgetve Niall.- Olyan fáradt vagyok, mintha sosem aludtam volna.

- Én is- motyogta Zayn. Elég szarul festett: bár a haja kifogástalan volt, a szeme alatti karikák és a lefogyott arca miatt úgy nézett ki, mint valami élőhalott.

- Jól vagy, öreg?- kérdezte, a vállát paskolva Louis.

- Megvagyok- biztosította Zayn, de nem tűnt túl meggyőzőnek. 

- Biztos?- nyugtalankodott Liam.- Egyre rosszabbul nézel ki, Zayn.

- Nem tudom, mi van velem- mormogta és zsebre tette egyik kezét, míg a másikkal a hajába túrt.- Nem vagyok formában.

- Pihenned kéne- tanácsoltam.- Nem éri meg, hogy elcseszd magad.

- Jól vagyok- ismételte, majd rám emelte nyúzott tekintetét.

- Tegnap is hánytál- emlékeztette halkan Niall.

- Szöszi, kérlek, ne emlékeztess rá- húzta el az orrát Louis. Zayn meredten lefelé nézett.

- A stressz miatt- mondta végül Malik.- Nagyon sok gonosz üzenetet kapok, hogy Kelsey nem jó velem, meg hogy változnom kéne. Egyre több az utáló, fiúk. Nem tudok nekik jobban megfelelni. 

- Zayn, kérlek, pihenj le- dörzsölte meg a vállát Liam.- Azt mondjuk, megbetegedtél. Neked is jót fog tenni. 

- Nem fogom megmutatni nekik, hogy az üzeneteik miatt feladom a bandát- suttogta, mire csend telepedett a társaságra.- Nem hagylak itt titeket. Együtt kezdtük el, együtt is fogjuk befejezni.

- Zayn, nem mondtuk, hogy hagyj itt minket, hallod?- Niall hangja csendes és rekedt volt.- De pihenned kell. Rosszul vagy.

- Ráadásul Kelsey is aggódik miattad- vetettem be az adu-ászt, mire felkapta a fejét.

- Nem akarom, hogy aggódjon.

- Ezért mondjuk, hogy pihenj, hallod!- Liam finoman meglökte a karját.- És a turné végén majd bejelented, hogy visszatérsz...
- Liam, nem akarok elmenni- olyan szánalmasak voltak a próbálkozásai... Zayn tönkre teszi magát, ez így nem mehet tovább.- Maradok.
- Zayn- Louis keserűen megdörzsölte az arcát.
- Rendesek vagytok, srácok, de előbb magammal kell megbeszélnem a dolgokat- sóhajtotta Zayn.- Nem bírom már sokáig.
- Pihenned kell!- emelte fel a hangját Niall.- És hogy ha az kell, magam rúglak ki innen! Tök rossz nézni, hogy tönkremész, Zayn!
- Niall...
- Kérlek- biggyesztette le a száját a szőkeség.- Lerendezzük. Te pihenj, beszélj Kelsey-vel, nyugodj meg és majd meglátod.
- Biztos?- kérdezte bizonytalanul.
- Indíts felfele- mosolyogtam rá, mire halványan mosolyogva biccentett és kikerülve elindult felfele. A lépcsőről visszaszólt.
- Szeretlek titeket, srácok.
Amint hallottuk, hogy becsukódott a szobája ajtaja, tehetetlenül összenéztünk. 

Kelsey szemszöge

Szaladva tettem meg az utat az ügynökségtől hazáig. Zayn pont egy fotózás közben hívott, így Amanda a fotózás végén gyorsan odahozta nekem a telefont, azzal az üzenettel, hogy Zayn hívott. Persze rögtön visszahívtam: elmondta, hogy fontos dologról lenne szó, ezért inkább majd akkor mondja el, ha hazaértem. Szerencsére Josh elengedett, mivel a legtöbb fotózás csak októberre kell, így rögtön hazavágtattam. 

Gyorsan kinyitottam az ajtót és miközben becsuktam, kiugrottam a tornacsukámból.

Amióta a srácok elutaztak, mindig rend van a lakásban. Ez nem jelenti azt, hogy nem brutálisan ijesztő az egész, amikor reggel lebattyogok a konyhába, hogy magamba lökjek egy bögre kávét. Egyedül kong az egész ház az ürességtől, olyan, mintha kilehelt volna magából mindent azzal, hogy elmentek a srácok. Elmondhatatlanul hiányoznak. De főleg Zayn. Az sem segít sokat, hogy a pólóját használom pizsinek, a pulcsiját pedig (amit direkt nekem hagyott itt) minden éjjel magamhoz ölelem. Persze van, hogy a ledobált ruháit viszem aludni, mert azoknak Zayn szaga van. Lehet, hogy beteges, de ha nem lenne ez a mániám, nem élném túl nélküle.

Levágtam magam a kanapéra, és miközben az ölembe húztam a laptopot (tegnap este itt beszéltem a fiúkkal), benyomtam a tévét, majd lenémítottam. Mikor Zayn telefonált, olyan aggodalom vett rajtam erőt, hogy figyelnem kellett, nehogy elsírjam magam, miközben arra vártam, hogy Zayn felvegye a skype-ot. Nem kellett sokáig várni.

- Szia- köszönt rekedten Zayn. Azonnal kiszúrtam a sötét karikákat a szeme alatt, és az erősen kiálló járomcsontját. 

- Zayn- megkönnyebbülten felsóhajtottam, mivel nem úgy tűnt, mintha megsérült volna vagy ilyenek.- Jól vagy? Minden rendben?

- Igen, Kelsey. Csak...- zavartan a szemembe nézett (vagyis a kamerába).- Valamit el kell mondanom neked.

- Mondjad, édes, tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz- mondtam neki kedvesen. A szívem már akkor apróra zsugorodott, amikor láttam, ahogyan vívódik önmagával, hogy most elmondja e, amit el akart. 

- Mielőtt elmondanám, tudd meg, Kelsey, hogy nagyon nehéz volt erre a döntésre jutnom- közölte halkan, a hangja pedig furán remegett. Kezdtem egyre jobban aggódni.- A fiúknak még nem mondtam el. Te leszel az első, aki megtudod.

- Zayn, mi a baj?- kétségbeesetten beharaptam a számat, amikor észrevettem Zayn szemében a könnyeket... Basszus. Még sosem láttam Zayn-t sírni. Úristen! MI A FRANC TÖRTÉNT?

- Kelsey...- elhallgatott, majd kissé elfordította sovány arcát. Még így is láttam a két kövér könnycseppet, amint legördül az arcán. A szívem szakadt meg.

- Zayn, mondd már, könyörgök!- kértem halkan, miközben lassan az én szemeim is megteltek könnyekkel. 

Zayn újra felém fordította a fejét, erősen összeszorította az állkapcsát és hirtelen megszólalt.

- Kilépek a One Direction-ból.

Mintha fejbe vágtak volna. A torkomon akadt a szó, de még a könny is. Csak arra volt erőm, hogy a szám elé kapjam a kezem. A meglepődéstől észre se vettem, hogy az arcom nedves- sírtam. És akkor Zayn Malik is sírt. Még sosem láttam sírni ezelőtt. Olyan volt, mint ahogy elképzeltem: meredten lefele nézett, összevonta a szemöldökét, összeszorította az állkapcsát és a szeméből szüntelen potyogtak a könnyek. 

Nem akartam hinni a fülemnek. Zayn Malik, az ÉN Zayn Malik-om ki akar lépni a bandából. Mi a frász? Persze, minden nap látszott rajta, hogy rosszul van... de nem sejtettem, hogy ekkora a baj.

Úgy köbö egy hete lehetett, amikor felhívtam őket skype-on. Mindannyian a szobájába voltak, de mikor hívtam őket, Zayn a fürdőben volt. A fiúk gondterheltnek tűntek, ezért megkérdeztem, mi folyik ott. Mire Niall benyögte, hogy hányás. Állítólag nem volt olyan rossz poén, de én még mindig nem értettem. Aztán Liam elmagyarázta, hogy Zayn a fürdőben "kiadja magából a dolgokat". Nagyon megijedtem, mivel Zayn Malik az a srác, aki nem dől ki könnyen a sorból. Követeltem, hogy vigyék be a gépet hozzá, de Zayn valószínűleg meghallotta, mert kiordított, hogy az lehetetlen, nem engedi. 

Most is úgy megijedtem. 

- Mi történt?- kérdeztem halkan. Zayn letörölte az arcát, és sóhajtott.

- Kelsey, én ezt nem bírom. 

- Zayn...- próbáltam valamit mondani, de félbeszakított. 

- Édes, egyszerűen nem bírom már, érted?- kínosan mosolyogva a hajába túrt.- Úgy érzem, minden egyre rosszabb lesz.
- Mi történt?- olyan hatalmas gombóc volt a torkomban, hogy elfelejtettem levegőt venni.
- Egyik koncert a másik után, totális kavalkád, ami ott van... Rendesen pihenni se tudunk. Ráadásul te is tudod, hogy a családommal is eléggé megromlott mostanában a kapcsolatom- fújtatott, eszembe juttatva egy múltkori beszélgetésünket, amikor azt ecsetelte, mennyire összebalhézott a szüleivel, amiért sosem jár haza, és még engem sem mutatott be nekik. Ösztönösen arra gondoltam, hogy erről nem Zayn tehet, és magyaráztam is neki, hogy ne foglalkozzon ezzel, de amikor láttam, hogy mennyire megviseli a helyzet (hiába, mindig kis kedvenc volt), bölcsen azt tanácsoltam, hogy majd a legközelebbi adandó alkalommal beszéljen velük.- És te is ilyen kicseszett messze vagy.
- Nekem is hiányzol, Zayn- mondtam neki, majd megköszörültem a torkomat.- Mit akarsz csinálni?
- Egyenlőre csak szeretném, hogyha megállna velem ez a ringlispíl- mondta.
- Hazajössz?- kérdeztem reménykedve. Tudom, hogy ez nem jó, de már mocskosul hiányzott az én arab fiúm.
- Igen- bólintott.- A legközelebbi koncertet végigcsinálom, de az utolsó kettőről el kell jönnöm.
- És utána?
Zayn elég sokáig hallgatott, amitől tudtam, hogy kész. Vége. Ennyi volt. Szomorúan elmosolyodtam, és már mozdultam is, hogy megöleljem, amikor rájöttem, hogy vagy 3000 mérföldre van tőlem.
- Három nap múlva otthon vagyok, kicsim- mosolygott rám. Bár fáradt mosoly volt ez, de kétségtelenül az én Zayn-em mosolya volt.- Vigyázz magadra.
- Te is- mosolyogtam rá, vadul dobogó szívvel, majd integettem, mikor kinyomta a beszélgetést.
Lecsuktam a laptop tetejét, félretettem, és remegve szívtam be a levegőt. Mi lesz most? Csak ez zakatolt a fejemben. Olyan félelem kerített hatalmába, hogy a kezembe temettem az arcom, és szorosan behunytam a szemem, hátha felébredek és rájövök, hogy ez valami rossz álom.
El sem tudtam képzelni, mi lesz most a fiúkkal. Mi lesz most a rajongókkal. Mi lesz most velünk. Szétesik a banda? Szétesik a kapcsolatom? Szétesik mindaz, amiért eddig küzdöttünk? Vajon ezzel a döntéssel minden felborul?
Rengeteg kérdés kavargott bennem, és azt sem tudtam, melyikre akarok először választ kapni.
Csak azt tudtam, hogy mindenáron Zayn mellett kell lennem. Neki volt a legnehezebb ezt a döntést hoznia, én pedig segíteni fogok neki, amíg minden meg nem oldódik.

Liam szemszöge

A nap végén felmentem Zayn-hez, hogy megnézzem, hogy van. Hosszú és fárasztó napunk volt, mégis mind a négyen röhögve mentünk vissza a hotelbe. Csak Zayn hiányzott a csapatból.

Megálltam az ajtaja előtt és bekopogtam?

- Gyere- szólt ki rekedten, mire mosolyogva benyitottam, de amikor megláttam, az arcomra fagyott a mosoly. 

- Minden rendben?- kérdeztem rosszat sejtve.

2 óra múlva

Zayn szobájában ültünk, egymás mellett és csak magunk elé meredtünk. Sosem gondoltunk bele, mi lesz majd, ha egyszer vége lesz ennek az egésznek. Persze, ez részünkről rémesen naiv dolog volt, de mégis. Melyik sikeres banda foglalkozik ezzel, amikor minden rendben van? Legalábbis eddig minden rendben volt. 

- Haragszotok?- kérdezte halkan Zayn, vagy hatodszorra.

- Nem, Zayn- mosolyodott el halványan Harry.- Bár nem is repesünk az örömtől.

- Én...- kezdte volna Malik megint, mikor Niall félbeszakította.

- Zayn, nem kell megmagyaráznod. Ez a te döntésed, amit mi tiszteletben tartunk. Tökre sajnálom, hogy így döntöttél, de mind tudjuk, hogy a dolgaid mostanában nem olyan fényesek. Teljesen rendben van.

- Biztos?

- Ja- biccentett Louis, majd sóhajtva felállt.- Nézd, Malik. Imádjuk ezt az egészet csinálni, azt is tudom, hogy te is imádod. Mind tudjuk- elmosolyodott.- De már az egészséged kárára ment. Azt pedig egyikünk sem szeretné, hogy valami bajod legyen, érted? Tiszteletben tartjuk a döntésedet. 

- Főleg, hogy szerintem mi sem cselekedtünk volna másképp- mondtam én is, miközben megveregettem Zayn vállát.

- Csak annyira rossz- motyogta Niall és Zayn-re nézett azokkal a bánatos kutyaszemeivel, amikkel mindenkit tudott zsarolni. Csakhogy most ezek a kutyaszemek könnyesek voltak.

- Én sem örülök neki- suttogta Zayn, és hagyta, hogy Niall megölelje. 

Hirtelen megint gyereknek éreztem magam. Amikor láttam, hogy Harry szeme is könnyes, egyszerűen éreztem, hogy ennek itt vége szakad. Valaminek vége lesz. Vége lesz az együtt töltött mindennapoknak. Elveszítjük ezeknek az örömeit. Elveszítjük a testvérünket. 

A korántsem férfias meghatódottságunkból egy hatalmas ölelés lett. Ez fog a legjobban hiányozni. 

Utolsó koncert

Kelsey szemszöge

Amikor megérkeztem a koncert helyszínére, felmutattam a VIP- belépőmet (bandatagok barátnőinek ilyen is van), és boldog vigyorral köszöntem meg, hogy beengedett. Bár ez a mosoly nem volt teljesen őszinte. Tudtam, hogy a fiúknak ez lesz az utolsó közös koncertjük. Féltem, hogy hangosan fogok bőgni, ezzel elárulva magam a Directionerek-nek, de tudtam, hogy erős tudok maradni. Végtére is, nem örökre szakadnak el egymástól. Igen! Főleg, hogy Liam a bátyám, így a heti egyszeri találkozás garantált. Na. Ráadásul, olyanok egymásnak, mint a testvérek, kizárt dolog, hogy ennyiben hagyják egymást. Egyszerűen kizárt. 

- Elnézést- szóltam oda egy nőnek, aki fontoskodva rohangált, és mikor leszólítottam, idegesen felém vakkantott.- Meg tudná mondani, merre találom az öltözőket?

- Elnézést- gúnyolódott.- De oda nem mehetsz be!

- Kelsey Payne vagyok- vetettem be mosolyogva az adu- ászt, mire megváltozott a nő arckifejezése, és barátságos formát öltött.

- Ó, vagy úgy. Végigmész a folyosón, és a nagy csillagos ajtó lesz az- mosolygott, majd egy felánk közeledő zaj felé kapta a fejét és elordította magát.- ODA NEM MEHETTEK BE!

Azzal elviharzott.

Egyébként az öltözőt gyorsan megtaláltam. Útközben csak két hatalmas őrnek kellett bemutatkoznom, hogy beengedjenek, majd ott is voltam az ajtó előtt.

Furcsa mód rettenetesen remegtem. Részben azért, mert sosem láttam még őket koncert előtt, részben meg azért, mert majdnem másfél hónapig nem láttam személyesen őket, és féltem, hogy esetleg valami nagyon feltűnően meg fog változni. Felemeltem a kezem és egy sóhaj után bekopogtam.

- Gyere- szólt ki Liam, mire vigyorogva benyitottam.
Egy hatalmas öltözőszobába nyitottam be. Ebből a nagy szobából öt ajtó nyílt, ahonnan össze-vissza rohangáltak a srácok. Mikor bementem, Liam éppen a nagy tükör előtt igazította meg a nadrágját, Niall a fejére erősített mikrofonnal babrált éppen, amin egy óriási csomó volt, Harry az egyik mellék öltözőből tipegett ki, azt üvöltve, hogy "ez nem az én gatyám", Louis waka-waka-t táncolt, körbe-körbe járkálva, Zayn pedig a haját lőtte be, a nagy tükör előtt.
Mikor megláttak, olyan volt, mintha megnyomtak volna valamilyen gombot, mindenki lefagyott. Harry lépés közben fagyott le, így előre borult. Semmi baj. Ez normális.
- Kelsey?- először Zayn jutott szóhoz. Megfordult, és olyan pillantással mért végig, amitől könnyek gyűltek a szemembe.
Egyszerre indultunk egymás felé, amikor Zayn fél úton elkapta a derekam és szorosan magához ölelt. Mikor az arcom a vállába fúrtam és megéreztem az illatát (azt az illatot, ami nélkül majdnem idegbajt kaptam, annyit szagolgattam a pulcsijait), ezer meg ezer pillangó röppent fel a gyomromban, lenyomták a III. világháborút, aztán békét kötöttek, aztán letolták a IV-et is. Úgy éreztem, Zayn is ugyanezt érzi, mert erősödött a szorítása. Amint elengedtük egymást, egy hosszú puszit nyomott a homlokomra, még egyszer, röviden megölelt, és mosolyogva megfogta a kezem.
- KHM, KHM, KHMMMMM- köhécselt szolidan (???) Louis, majd elvigyorodott.- Bocsi, de ez egy öltöző.
- Lou- nevettem rá, majd elengedve Zayn kezét, megöleltem a lököttet.
- Megnőttél- állapította meg szipogva, mire nevetve meglöktem a fejét, ő pedig vissza lökött.
- És az elesettnek senki sem segít?- jajveszékelt a földről Harry, mire Niall-el felrángattam.- Máris jobb- vigyorodott el, majd alsógatyában, bokáján a farmerjával, magához ölelt.
- Segítek, Niall- mosolyogtam a szőkeségre, majd miután segítettem neki feltenni a mikit, ő is magához szorított.
- Hiányoztál- közölte kuncogva, mire összeborzoltam a haját.
Liam lépett mellém, ölelésre emelve a karját, barátságos mosollyal az arcán már mozdult is, hogy megöleljen, amikor elléptem mellőle.
- Menj vissza a tükörhöz- mutattam az említett tárgyra.- Ez nem elég filmes.
- Mi van?- röhögte el magát, és a többiek is nevettek, így mosolyogva magyarázni kezdtem.
- Zayn-nel filmes ölelésünk volt. Ahogyan Lou-val, Hazz-el és Nialler-el is. De az így nem jó, hogy ideállsz és megölelsz.
- Hanem?- nevetett fel hitetlenül a bátyám azon a mély, rekedt nevetésén, amit úgy imádok.
- Menj a tükörhöz, és belefutok a kezedbe- utasítottam nevetve.
Liam a fejét rázva, afféle "ilyen nincs" arccal visszament a tükörhöz.
- Most tegyél úgy, mintha most látnál meg először- kértem, mire először a szemét forgatta, majd úgy tett.
És akkor (ezúttal elégedetten) belerohantam a karjába, ő magához szorított, és amikor úgy éreztem, hogy teljes vagyok, hagytam, hogy elengedjen. Körbenéztem a fiaimon, és a szívem szakadt meg, amikor rájöttem, hogy többé már, ugyanezt az érzést nem fogom érezni. Soha.

Koncert közben, amikor láttam, hogy Hazza az arcát törölgeti, majdnem meghasadt a szívem. Aztán, amikor a záró dalban egymás mellé ültek a srácok, tisztán láttam Zayn szemében a könnyeket. És akkor már egy hasadék tátongott bennem.
Persze tudtam, hogy ez nem lesz mindig így.