29. rész- "Elmondom, Zayn."

Kedves Naplóm!:)
Hogyha az ember figyelmét 150%-ban leköti valami, amit alapból nem is akar (jó értelemben, persze), akkor nehéz egy másik világba áterőszakolnia magát. Úgyhogy, mielőtt megköszönném Nektek, hogy olvassátok a blogomat, bocsánatot kell kérnem, mivel az elkövetkező pár részben nagy esély van arra, hogy a "csöpögősen szerelmes" témát szövögessem, egészen személyes okok miatt. :)) Remélem, nem fogtok meglepődni, hogyha minden monológ mostantól így kezdődik:D 
Amúgy köszönöm Nektek, hogy olvassátok a blogomat, szörnyes hálás vagyok minden egyes megtekintésért, amit Tőletek kapok!:) 
U.i.: komizni és feliratkozni se felejtsetek el!! <3 :)
U.u.i.: hogyha az én hangulatomat akarjátok megtapasztalni, akkor erősen ajánlom az 5SOS-től a Wherever You-t. Hatásos lesz;) 
Szív: Kata xxx

Kelsey szemszöge

Ha az ember arra kel fel reggel, hogy töméntelen ajándék veszi körül, valamint, hogy a barátja öleli át védelmezően, az sok szempontból tökéletes arra, hogy jól kezdődjön a napja. 

- Jó reggelt, Napsugár!- mormolta Zayn, mire felé fordultam, és adtam neki egy "istenem, de csodás reggel" csókot. Szerintem tetszett neki.

- Mióta vagy ébren?- kérdeztem tőle, miközben összekulcsoltam az ujjainkat.

- Nem rég óta. Csak szeretem nézni, ahogy alszol.

- Fúj- fintorogtam, mire elnevette magát.- Ez baromira "Edward Cullen-es" volt.

- Igyekeztem- vigyorgott, mire megpusziltam az arcát és felültem.

A hirtelen mozdulattól egy kicsit megszédültem, úgyhogy be kellett csuknom a szemem, nehogy visszazuhanjak a párnára. A fejem is kissé lüktetett, holott tudtam, hogy nem ittam tegnap. Mondjuk, én már egy fél üveg pezsgőtől is totál kiütődöm, úgyhogy benne volt a pakliban, hogy pár pohárkával legurítottam. Csak egy póló (Zayn-é, természetesen) és egy bugyi volt rajtam, a hajam pedig minden bizonnyal elég pocsékul festett, mégis, ilyen boldog ébredésem régen nem volt.
Az ágy előtt nagy halomban voltak az ajándékaim, amiket tegnap kaptam. Szokatlanul boldog születésnap volt. 

- Nem emlékszem, hogy ennyi ajándékot kaptam volna- ásítottam. Éreztem, hogy Zayn felül mellettem. 

- Én, meg a fiúk is tettünk mellé pár dolgot- mondta, mire felé kaptam a fejem.
- Zayn, te is pontosan tudod, hogy nem fogadhatok el tőletek semmit! Már így is eleve nálatok lógok, tök fölöslegesen- magyaráztam, mire Zayn magához ölelt.
- Dehogy vagy fölösleges- puszilta meg a fejem búbját.
- Akkor sem tartom fair-nek, hogy én itt lébecolok nálatok,ti meg ajándékokkal bombáztok. Remélem, legalább olcsó, piaci bugyit vettetek nekem.
- Ömm... persze- Zayn a tarkóját vakarta. Egyáltalán nem tűnt hatásosnak.- Inkább gyere, hadd mutassam meg az ajándékod.
Felállt, engem is felhúzott, majd a derekamat átölelve a doboz kupachoz vezetett.
- Egyáltalán azt nem értem, minek nekem ennyi ajándék- mondtam, miközben letérdeltem, és elkezdtem kotorászni az ajándékok között, Zayn-ét keresve.- Elvégre csak 20 éves lettem, ami még nem jelent semmit.
- Elég már- szakított félbe Zayn és letérdelt mellém.- Fejezd ezt be. Igenis megérdemled az ajándékokat, úgyhogy még egy szót meg ne halljak, különben balhét rendezek.
Mosolyogva ránéztem, majd tovább kutakodtam az ajándékok között. Egyik követte a másikat, míg végül a kupac alján megakadt a kezem valami lapos és szögletes tárgyban. Kihúztam a többi közül, és amint megláttam, a szám elé kaptam a kezem. Egy képkeret volt, benne egy képpel, amin Zayn-nel vagyok rajta. Nem az a kép került bele, amin a hátán vagyok, hanem az, amin egyszerűen állok, a világ legcsodásabb pasija (Zayn) pedig mellettem áll, egyik kezét zsebre teszi, a másikkal átkarolja a derekamat, és a fejét oldalra fordítva egy puszit nyom az arcomra, miközben én lefele mosolygok, a szél pedig oldalra fújja a hajamat.
Zayn nyakába borultam, minek következtében végigterültünk a földön. Zayn mellkasára feküdtem, az államat a mellére támasztottam, és egyik kezemmel megcirógattam az arcát.
- Ennél szebb ajándékot még soha, senkitől sem kaptam- mondtam neki,mire mosolyogva felkönyökölt, felhúzott magához és megcsókolt.
- De van még valami... Nyúlj a párnád alá!
Mosolyogva ráztam a fejemet, az ágyhoz mentem, majd elrántottam a párnámat. Mialatt leesett állal bámultam a kis ékszeres dobozt, masnival átkötve, Zayn felállt és zsebre tett kézzel mellém sétált. Odanyúltam, hogy felvegyem. Egy ezüst láncon függött a kis, szív alakú medál.
- Megöllek-suttogtam, a láncot nézve, majd elérzékenyülve fordultam a barátom felé.
- Gyere, felteszem.
Zayn mosolyogva a tükör felé fordított, mögém állt, elém emelte a nyakláncot és a tarkómon összekapcsolta. Megérintettem a követ és mosolyogva Zayn felé fordultam.
- Jól áll- jegyezte meg, majd hosszasan megcsókolt.



Kézen fogva mentünk le a nappaliba, ahol a srácok már megterítettek. Erősen gyanítom, a szülinapom alkalmából és nem azért, mert ilyen rendesek volnának. :)
- Úristen, ez annyira aranyos- vigyorgott ránk Harry, és miközben nevetett, mellém lépett, felkapott és megpörgetett a levegőben, miközben én is nevettem.- Boldog születésnapot, kölyök!
- Köszönöm- nevettem, majd egy puszit nyomtam Hazz mosolygós arcára.
A fiúk sorban megölelgettek. Louis vette észre elsőnek a nyakamban függő szívet. A szája elé kapta a kezét és huncut vigyorral az arcán rám nézett, majd Zayn-re.
- Csak nem...?
- De- mondta Zayn, majd átkarolta a derekam.- Tőlem kapta.
- És milyen büszke magára. Tiszta gáz- húzta el az orrát Niall.
- Legyen is büszke rá- védtem Zayn-t, mire egy puszit nyomott az arcomra.
- És mit szólsz a mi ajándékainkhoz?- kérdezte izgatottan Liam.
- Ömm, azt még nem néztem meg.
- Szégyelld magad- korholt Harry.- Lehozom az enyémet.
És mindannyian felvonultak az emeletre, hogy lehozzák az ajándékaimat. Oké.
- Szóval tényleg tetszik?- Zayn maga felé fordított.
- Ühüm- átkaroltam a nyakát, mire elmosolyodott. Ez volt a világ legédesebb mosolya.- Szerintem szép.
- Nos, örülök, hogy így látja.
- Részemről a megtiszteltetés.
Zayn beharapta az alsó ajkát, majd elkezdett a derekamnál közelebb húzni magához. Éppen álltam volna lábujjhegyre, amikor Niall robbant le a lépcsőről, nyomában a többiekkel.
- Remek időzítés- forgatta a szemét Zayn, mire zavartan elnevettem magam.
- Na- Louis félrelökte Zayn-t és az orrom alá dugott egy karton dobozt, amire celluxszal egy masni volt ragasztva.
- Klassz a csomagolás- jegyeztem meg, mire gyengéden meglökte a vállam.- Oké, nézzük.
Egyébként Louis-tól egy 1D-s fülbevalót, Harry-től egy aláírást (?) és egy zoknit, amin a saját arcképe van (???), Niall-től egy ultra-szuper édes plüssmackót, aminek a nyakába egy 1D-s nyakkendő van kötve, Liam-től pedig pólót, amin a srácok voltak rajta. Humoruknál voltak.
- Igazán klasszak- közöltem velük nevetve, mire megöleltek és mindenki egy-egy puszit nyomott az arcomra.
- Oké. Mit szólnátok, ha ma itthon punnyadnánk?- kérdezte Liam.- A turné előtt nem lesz több dedikálás.
- Tényleg! Holnap indultok?- kérdeztem szomorúan, mire Zayn magához ölelt.
- Ja- válaszolt Harry.- De igaza van Liam-nek: ma legyünk együtt.
- Kár, hogy nem jöhetsz velünk, Kels- bökte meg az oldalam Lou.
- Tudom- sóhajtottam. Zayn éppen megpuszilta a vállamat.- De egész nyárra be vagyok táblázva. Ez az utolsó szabad hétvégém.
- Azért remélem, esténként lesz ránk időd- motyogta Zayn. A fiúk érezték, hogy most a személyes időnkbe kontárkodnak bele, így szolidan odébbálltak. - Vagyis főleg rám.
- Hmm, nem önző hozzáállás ez egy kicsit?- kérdeztem, a nyakát átkarolva. Zayn megvonta a vállát, miközben kezeit a derekamon pihentette.
- A barátodként kötelességem, hogy önző legyek, ha rólad van szó.
- Nos, ez esetben..- úgy csináltam, mintha elgondolkodnék, majd vigyorogva lábujjhegyre álltam.- Lesz önre időm, Mr. Malik.
- Valóban?- beszippantotta a levegőt, majd egészen közel hajolt.- Ez igazán dicséretes, Mrs. Malik.
- Tetszik ez a név- vallottam be, elpirulva.
- Nekem is- suttogta.
És akkor végre összeértek ajkaink. Éreztem, ahogy erősödik a szorítása a derekam körül, így én is közelebb húztam magamhoz. A szívem máris elkezdett sajogni, amint rájöttem, hogy ma csókol meg így utoljára, két hónapig. Sőt, addig csak interneten fogom látni. És az nagyon-nagyon hosszú idő. El sem bírtam képzelni, hogy fogom túlélni a fiúk nélkül- de legfőképpen Zayn nélkül.

Este
A nap nagyon gyorsan elment. És bár mást nem csináltam a röhögésen (majdnem bepisiltem, de komolyan), a kajáláson (disznónak érzem magam), a filmezésen (úgy érzem, az a 12 év tanulás egyhuzamban mind kiégett a fejemből), a beszélgetésen (leszárad a nyelvem) és a Zayn-nel való összebújáson (legalább valami értelmes is történt) kívül, rémesen elfáradtam.
A fiúk, Liam kivételével mind kivonták magukat a takarítás alól. Liam-mel felporszívóztunk és nekiálltunk a mosogatásnak.
- Liam- szóltam, amint éppen átnyújtottam neki egy tányért, hogy tegye a helyére.
- Igen?
- Te boldog vagy?
Liam felém fordult, mire én is felé.
- Miért kérdezed ezt?- óvatosan elmosolyodott.
- Mert szeretném tudni, hogy mi van veled- vontam meg a vállam, mire Liam elnevette magát.
- Igen, boldog vagyok, Kels- azzal magához rántott és szorosan megölelt.
Persze, nem olyan az ölelése, mint Zayn-é; Zayn ölelése biztonságot nyújtó, szeretettel töltött édesség, olyan, amilyet minden szerelmes lánynak kijár. Liam ölelése viszont széles és meleg, és minden mozzanata azt sugallja, hogy ide bármikor elbújhatok, ha gondom van az életben. 

- Holnap mikor is indultok?- kérdeztem tőle, az orromat még mindig a vállába nyomva.
- Fél kilenc- motyogta.- Mi lesz veled?
- Hogy érted?
- Maradsz itt? Vagy mész anyukádhoz lakni?
- Erre... erre még nem is gondoltam- sóhajtottam keserűen, és szorosabban öleltem magamhoz a bátyámat.
- Felőlem maradhatsz. A srácokat is meg kéne kérdezni, de biztos vagyok benne, hogy nekik sem lesz ellenükre. Elvégre is, a turné csak két-három hónapig tart.
- Hiányozni fogsz- suttogtam, és a szemeimet könnyek szúrták.- Nem akarom, hogy elmenj, Liam. Már most félek, pedig még itt állsz.
- Kelsey, erős vagy, ki fogod bírni- nevetett halkan. Annyira szeretem ezt a rekedtes, megnyugtató nevetését!
- Félek- vallottam be, és egy könnycsepp kicsordult a szememből.
- Anyukádék is itt lesznek.
- De nem akaszkodhatok a nyakukra- szipogtam, ezzel kicsit összekönnyezve a tesóm pulcsijának vállát.- Különben is; Josh egész hétre betáblázott.
- Na látod, legalább nem fogsz unatkozni- hatalmas tenyerével a hátamat dörzsölgette.
- Nem akarom, hogy elmenjetek- motyogtam, ujjaimmal görcsösen markoltam Liam pulcsiját.
- Mitől félsz, Kels?- Liam kissé eltolt magától, és gyengéd mosollyal pásztázta az arcomat.
- Emlékszel, amikor Josh felhívott az ügynökségtől?- lehunytam a szemeimet.
- És Hazz vette fel?- kérdezte, mire még mindig csukott szemmel bólintottam.- Igen, arra emlékszem.
- Mikor megérkeztetek, semmi bajom nem volt.
- Hála istennek.
- Nem.
- Mi?
Kinyitottam a szemeimet, és Liam-éba fúrtam őket.
- Megvertek, Liam.
- Mi?- Leeyum totál ledöbbent. A meglepetéstől hátratántorodott, de még mindig a karomat fogta.- Mi van?
- Az utcán, amikor olyan sok lány volt ott... Tudod, akkor volt, amikor nyilvánossá tettük Zayn-nel, hogy járunk- Liam bólintott, én pedig egy szaggatott levegővétel után folytattam.- Nagyon mérgesek voltak rám... lehet, jogosan.
- Kelsey!
- És...- a hajamba túrtam.- Megütöttek. Többször.
- Mi a francért nem mondtad el?- emelte fel a hangját, és Liam most kifejezetten dühösnek tűnt.
- Mert nem akartam, hogy bármi konfliktus legyen köztetek és a rajongók között.
- Te tiszta hülye vagy, Kelsey!- Liam most már kiabált. Ilyen dühösnek még sosem láttam.- Ne haragudj, de... mégis mit gondoltál? Hogy sosem jövünk rá?
- Mire nem jövünk sosem rá?- Harry. Na, már csak ez hiányzott.
- Liam, kérlek, ne ordíts- kértem a bátyámat.
- Kelsey!- szólt rám.
- Mire nem kell rájönni?- kapkodta a göndör fejét Hazz.
- Kelsey-t megverték- mutatott rám Liam.
- Mivan?- döbbent le a göndör.
- A rajongók.
- ÚRISTEN! Miért nem mondtad el?
- Mert ez lett belőle!- emeltem fel én is a hangomat, mire az ajtóban megjelentek a többiek is.- Egyszer történt, és nem akartam, hogy rossz legyen a viszonyotok velük. Szeretitek a rajongóitokat és nem én leszek az, aki miatt elromlik ez a páratlan dolog, oké?
- Kelsey...- Niall lépett Hazza elé, és könnyes szemekkel rám nézett.- Elmondhattad volna.
- Nem lehetett- suttogtam, és inkább hátat fordítottam nekik, hogy ne lássák, ahogyan elsírom magam.- Nem is mondtam volna el soha. De egyre közelebb van a pillanat, amikor végleg elmentek, és én ezt nem akarom.
- Nem megyünk el végleg- szólalt meg halkan Louis.
- Én csak...- sóhajtottam, és a kezembe temettem az arcom.- Már megint sírok, mint egy óvodás. Olyan gáz ez is... Nélkületek tisztára elveszettnek érzem magam. És úgy érzem, rátok akaszkodom. Igen! Folyton csak sírok. Nincsenek is rendes problémáim, de bármi van, sírok. Olyan gyerekes ez az egész... Szégyellem magam.
- Édesem!- Zayn fanyar mosollyal az arcán magához ölelt, így a kezembe temetett arcomat a mellkasába tudtam temetni.- Nem kell félned, hallod?
- Szánalmas vagyok- állapítottam meg.- Itt nyavalygok nektek, miközben holnap reggel indultok, ezer problémátok van, én pedig totál leszívom az agyatokat.
- Na, nézz csak ide- Zayn felemelte a fejemet és elszedte a kezemet az arcom elől.- Egyáltalán nem vagy nekünk teher, érted, Kelsey? Ez az első. A második: nem vagy szánalmas se. Mindenkinek kell sírnia néha. Neked is, nekünk is.
- De én mindig sírok- emlékeztettem, mire megsimította az arcomat.
- A harmadik: ha attól félsz, én sosem hagylak el, kislány- olyan édesen mosolygott, hogy majdnem megzabáltam.- Imádlak, szeretlek, harcolnék érted... de ezeket te is tudod.
- Fúj- öklendezett Harry.
- De nyálas- húzta el a száját Niall.
- Hánynom kell- indult kifele Louis, a többiek pedig röhögve követték.
- Szerintem szép volt- kacsintott Liam és ő is kiment a többiekkel.
- Szerintem is- suttogtam.- Akkor nem vagyok gáz?
- Egyáltalán nem- vont vállat Zayn.- Főleg, mivel egy híresség vagy.
- Az vagyok?
- Hát, egy hírességgel jársz- Zayn nevetett.- És olyan szuper modell vagy, hogy vigyáznom kell, nehogy lecsapjanak a kezemről.
- Hűha- nevettem én is.
- És Kelsey, én így szeretlek. Ha sírnod kell, sírsz is. Ez, ha úgy nézzük, egészséges.
- Ha úgy nézzük- helyeseltem, és hagytam, hogy Zayn hosszasan megcsókoljon.
- De ugye legközelebb elmondod, ha bántanak?- kérdezte Malik, homlokát az enyémnek döntve.
- Nem garantálom...- motyogtam, de amikor láttam, hogy néz rám, inkább kijavítottam magam:- Elmondom, Zayn.

Holnap, fél kilenckor a fiam repülőre szállnak és elutaznak turnézni. Sírhatnék még, hogy nem akarom, de úgyse segítene semmit. Hiszen, az ember nem sírhat mindig, amikor olyan dolog történik az életében, ami neki nem tetszik. Pont ettől szép az egész, hogy sosem tudjuk, mi következik. Olyan ez, mint egy baromi nagy hullámvasút: egyszer mindent a tetejéről, előre látsz, várod a jót, a rosszat, aztán meg minden jön egymás után; a sok baj, apró örömök, pofonok és hátba veregetések az életből... Egyszer fent vagy és egyszer lent. Sosem tudod kiszámítani, mikor mi jön. Vagy, ha mégis, akkor az az esetek 90%-ban változnak a dolgok.
Tudom, hogy Zayn-nek az élete a banda, ahogy a többieknek is. És én 1050%-ban megértem, hogy a legtöbb dolgot, amit az életükben tesznek, muszáj megtenniük. Sosem fogom elveszíteni ezt a gondolatot, hiszen a srácok remekül csinálják azt, amit csinálnak.
Akkor még eszembe sem jutott aggódni azon, hogy ha majd vége, hogyan tovább. Minden normális ember úgy gondolja, hogy örökké kitart a banda. Csak az a kérdés; kinek mi az örökké.