Remélem, titeket nem szorongatott meg ez az idióta idő, mert én már pénteken ágynak estem:S Köhögök, folyik az orrom, kettőt lépek, elfáradok, úgy nézek ki, mint egy élőhulla, ergo kevesebb életerő van bennem, mint egy elázott kutyagumiban... :DD De remélem, ti még álltok, és egészségesek vagytok:)
U.i.: ne felejtsetek el komizni és feliratkozni, mert rémesen szomi leszeeeek:( Óh, és köszönöm a 3 (!!!) feliratkozómnak!:) Szeretlek Titeket:)<3
Zsepis-puszedli: Kata xxx
Kelsey szemszöge
Hullafáradtan zuhantam az ágyamba. Nem elég, hogy eltört a lábam, még ráadásul össze-vissza rohangálok a srácokkal Londonban, mint egy félkegyelmű, az eszement orvosom meg közli velem, hogy "nemsokára" leszedi a gipszemet, addig legyek "türelemmel". Hát, én esküszöm, majdnem lefejeltem. Hogy lehet ilyet mondani??! Legyél türelemmel. Te meg rohadj meg. Magamra rántottam a takarómat, és valahogy egy olyan pózt próbáltam találni, amiben nem fáj a lábam. De mivel nem sikerült, így csak forgolódtam az ágyamban és rettenetesen éhes lettem. Aztán megszólalt a telefonom. "Ilyen nincs" arccal ültem fel, és vettem magamhoz a telefonom. A kijelzőre pillantva megfordult a fejemben, hogy leteszem a fenébe, de mivel én 'kedves' lány vagyok, készségesen beleszóltam.
- Halló?
Zavart csend következett a vonal végén, majd az ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Kelsey?- anya hangja józannak tűnt.
- Ühüm. Mit akarsz?
- Kicsim... Gondolkodtam.
- Az sose jó- flegmultam bunkón.
- Ne légy szemtelen!- szólt rám anya.
- Na jó. Mi van?
- Rájöttem, hogy te csak jót akarsz nekem, édes. El fogok menni elvonóra. Már én is belátom, hogy ez nem állapot, és hogy ezen csak szakember segíthet.
- Na, ez fantasztikus- feleltem cseppet sem vidáman.
- És ehhez szeretném a segítségedet kérni.
- Miért is?- egyszerűen annyira éreztem, hogy ha anya hív, akkor valami "szívességet" kér tőlem.
- Nem szeretnék egyedül odamenni- vallotta be.
Szánakozva emeltem a tekintetem a plafon felé.- Én viszont úgy gondolom, felnőtt vagy, és egyedül is odatalálsz.
- Kelsey, ne csináld már! Egy szem édesanyád csak annyit kér tőled, hogy kísérd el.
- És mégis miért tenném azok után, amiket csináltál?
- Mert úgy érzem, nem fogok eljutni oda...- jelentette be halkan anya, mire ösztönösen ökölbe szorítottam a kezemet.
- Jó, rendben- sóhajtottam.- Mikor akarsz menni?
- Köszönöm- hálálkodott.- És szerintem olyan fél óra múlva jó lenne, ha el tudnál értem jönni.
- Nem egyedül fogok menni- közöltem.- Mindegy. Majd fél óra múlva. Szia.
Gyorsan lecsaptam a kagylót, és kiszálltam az ágyamból. Persze nem tudtam, melyik srác lesz hajlandó velem eljönni, de bíztam benne, hogy nem hagynak egyedül. A mankóimat megragadva (annyira ki nem állhatom őket, brrr) kiszenvedtem magam az ajtón. Az emeleti folyosón éppen láttam, ahogy Zayn lemegy a lépcsőn. Követtem.
- Fiúk!- szóltam le a lépcső közepéről.- Valaki el...
Hirtelen elakadtam, ugyanis a rohadt mankóm (mondtam már, hogy utálom??) megcsúszott az egyik lépcsőfokon és mivel arra támaszkodtam, lezúgtam a lépcsőről. A többiek egy emberként pattantak fel és hozzám rohantak. Először Zayn lépett elém, és a karomat megragadva, felhúzott a földről.
- Valahogy gondoltam, hogy ma még párszor összetöröd magad- mosolygott rám édesen, majd a kanapéhoz támogatott.
- Jézusom, Kels- jajdult fel Liam, és a konyhából kilépve megragadta a másik karomat és Zayn-nel közösen leültettek a kanapéra.
- Minden oké?- kérdezte Hazz.
- Persze- hebegtem zavartan, majd a gipszemhez nyúltam, hogy egyben van-e még. Sajnos egyben volt.
- Esküszöm, nem is te lettél volna- Louis a kanapé mögött két kézzel megragadta a vállamat, és egy puszit nyomott a fejem búbjára.
- Kösz- nevettem fel hitetlenül.- Szerettem volna kérni valamit.
- Mit?- pislogott Niall.
- Valaki eljön velem anyát elvonóra vinni?- tettem fel a kérdést behúzott nyakkal.
Liam arca elborult, és halkan megkérdezte:
- Felhívott?
A számba harapva bólintottam.
- Oké- biccentett.- Elviszlek.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd nyújtottam neki a kezemet, hogy húzzon fel. Liam megragadta a karom, magához húzott, és miközben átkarolta a derekam, a többiek felé fordult.
- Hazz, Zayn. Eljöttök?
A srácok némán bólintottak, és ők is elkezdtek készülődni. Liam bocsánatkérő arccal fordult Lou és Nialler felé.
- Ne haragudjatok fiúk, de nektek gyenge az idegrendszeretek.
Ezzel mindannyian egyetértettünk. Mondjuk, ha már gyenge idegrendszerről beszéltünk, nem értettem, én mit is keresek ott, de miután megnyugtattam magamat azzal, hogy az anyámról van szó, valahogy elfogadtam ezt az egészet.
Liam kitámogatott a kocsiig. Zayn és Hazza szerették volna hozni a mankóimat, de rájuk szóltam,hogy az felejtős, így az undok eszközök nélkül indultunk útnak. A bátyám ragaszkodott hozzá, hogy ő vezessen, mi pedig nem ellenkeztünk; csak engedelmesen beültünk hátra, mert mikor Liam sóhajtozik, jobb nem ellentmondani neki.
Az utunk némán telt, de nem is vártam, hogy majd bájcsevegünk. Azért imádom annyira a fiúkat, mert tényleg együtt tudnak érezni velem. Zayn és Harry között ücsörögve bámultam az elsuhanó tájakat. Észre sem vettem, de hirtelen elfogott az az ismerős érzés, amikor a számat elönti a keserűség, és nem is tudom, mi a frászt keresek itt. Lenéztem a kezemre, hátha csillapítani tudom a bennem tomboló kételyeket, de csak annyit vettem észre, hogy szörnyen remeg a kezem. Ezt Zayn is észrevette, ezért óvatosan összekulcsolta (!!!) ujjainkat. Eszeveszetten dübörgő szívvel pillantottam fel rá. Ő csak óvatos mosolyra húzta a száját, és szórakozottan rákoppintott az orromra. Eskü, azt hittem, a mentő visz el.
Mélyet sóhajtva rájöttem, hogy lassan kezd elönteni a nyugalom, ezért óvatosan Zayn vállának döntöttem a fejem. Lehunytam a szemem és hagytam, és Zayn kissé magához húzzon. Minden érintésétől kirázott a hideg, de jólesett érezni az illatát, és az ujjaiba kulcsolni az enyémeket. Felpillantottam, és a szemem sarkából láttam, hogy Harry mosolyogva néz minket, engem viszont akkor nem érdekelt semmi, csak szerettem volna végre megnyugodni, és egy váratlan pillanat töredékéig valóban úgy is éreztem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Aztán az autó megállt alattunk.
- Itt vagyunk- Liam hangja üresnek érződött a patthelyzetben.
Mintha csak a fogamat húznák, olyan fejjel engedtem el Zayn kezét, hogy ki tudjon mászni az autóból. A karomat megragadva kiszedett engem is.
A ház előtt álltunk. Ami valaha az én házam is volt. Most már inkább akartam volna visszafordulni, minthogy szembenézzek azzal, ami rám vár: anyával. Ez azért elég beteges.
Liam oda segített az ajtóhoz, ezután pedig visszaküldtem a többiekhez az autó mellé, hogy ha úgy esik, akkor el tudjanak menekülni. Szerintem nem volt rossz poén, de sajnos senki sem nevetett rajta. Még én se.
Bátortalanul megnyomtam a csengőt, és mialatt az ütemes timm-timm-tamm-tümm kihallatszott az utcára, egyre jobban olyan érzésem támadt, hogy "na, akkor most nyomás", és szerintem minden bizonnyal el is szaladtam volna, ha 1. nincs a lábamon egy bazi nagy gipsz, és 2, ha nem nyílt volna ki az ajtó.
- Kelsey!- anyától fura volt az "őszinte" mosoly, így kissé ledöbbentem.- Úgy örülök, hogy itt vagy!
- Szia- motyogtam összezavarodva.
- Te jó ég, mi történt a lábaddal?- sápítozott. Különös, gondoltam, hirtelen érdekelni kezdte, mi van egy szem lányával.
- Csak elestem- füllentettem, és lassan felé nyújtottam a kezem, amivel szinte kimondtam, hogy "húzzunk már innen".
Anya a kezemet megragadva becsukta maga mögött az ajtót, majd miután bezárta, a táskájával együtt lesegített a fiúkhoz. Hirtelen valamiféle büszke fintor suhant át az arcán, amitől úgy éreztem, egy helyben elsüllyedek: nyilván azt gondolta, hogy milyen jóképű kísérőtáborom van.
- Anya- törtem meg a kínos csendet, és próbáltam megszabadítani a srácokat anya fürkésző pillantásától azzal, hogy rám figyel. Sikerült, így folytattam.- Ők itt Liam, Harry és Zayn.
- Óh, sziasztok- fordult újra feléjük anya, mire kötelességemnek éreztem, hogy valamennyire megvédjem őket.
- A One Direction-ból- tettem hozzá, majd Liam mellé léptem (az csak részlet kérdés, hogy inkább kinyújtottam a kezem, mire maga mellé tett).- Ő pedig Liam Payne... Tudod, apa másik gyereke. A tesóm.
- Óh, nos- anya arca egyszerre lett ellenséges és hideg.- Ez esetben nem értem, mit keres itt.
- Segít- szűrtem a fogaim közül, mert nagyon nem csipázom, hogy ha valaki a tesómat szapulja, legyen az bárki.
- Értem- egész gúnyos lett a feje, és éreztem, hogy kezdem elveszíteni a türelmem, így csak parancsolóan megszólaltam.
- Menjünk, rendben?
Mindenki némán beleegyezett, és bár harcoltam is rendesen Liam-mel, hogy ne merje maga mellé ültetni anyát, erősebbnek bizonyult, így anya az anyósülésre ült, én pedig hátra, Hazz és Zayn közé. Annyira feszült voltam, hogy végig magam előtt összefontam a karomat. Kicsit fájt Zayn keze után a szívem, de azzal nyugtattam magamat, hogy úgyis mindjárt ott leszünk a dokinál.
Mikor valóban odaértünk, Zayn kihúzott az autóból, és a derekamnál fogva segített állva maradni. Persze az érintésétől kirázott a hideg. Szerintem ezt ő is érezte, mivel elmosolyodva némán kuncogott. Kár, hogy nem tudtam másra fogni, mert a nap tökéletes június közepe volt: szikrázott a nyári nap sugara a betonon, és egyes brutál szexi egyedek (Zayn) mosolyán, valamint a kis szél is hordozta ezen egyedek illatát. Én pedig kész voltam.
- Köszönöm, hogy elhoztatok, gyerekek, innentől már betalálok- anya rezzenéstelen arcát látva előtört belőlem az anyatigris, és szinte kényszerítettem magamat, hogy Zayn elengedve odabicegjek hozzá, és kedvesen átkaroljam a vállát.
- Bekísérlek, rendben?- kérdeztem.
- Nem muszáj, biztos rengeteg dolgod van, édes- finoman megpaskolta az arcomat, és épp a karom után nyúlt, hogy lerázza magáról, amikor megfogtam a kezét, és szó nélkül kezdtem a bejárat felé húzni.
- Nincs dolgom- közöltem vele "kedvesen".- Illetve. Az a dolgom, hogy most egy kicsit veled legyek- javítottam ki magam.
- Ó- anya látszólag zavarba jött.
Mélyet sóhajtva rájöttem, hogy lassan kezd elönteni a nyugalom, ezért óvatosan Zayn vállának döntöttem a fejem. Lehunytam a szemem és hagytam, és Zayn kissé magához húzzon. Minden érintésétől kirázott a hideg, de jólesett érezni az illatát, és az ujjaiba kulcsolni az enyémeket. Felpillantottam, és a szemem sarkából láttam, hogy Harry mosolyogva néz minket, engem viszont akkor nem érdekelt semmi, csak szerettem volna végre megnyugodni, és egy váratlan pillanat töredékéig valóban úgy is éreztem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Aztán az autó megállt alattunk.
- Itt vagyunk- Liam hangja üresnek érződött a patthelyzetben.
Mintha csak a fogamat húznák, olyan fejjel engedtem el Zayn kezét, hogy ki tudjon mászni az autóból. A karomat megragadva kiszedett engem is.
A ház előtt álltunk. Ami valaha az én házam is volt. Most már inkább akartam volna visszafordulni, minthogy szembenézzek azzal, ami rám vár: anyával. Ez azért elég beteges.
Liam oda segített az ajtóhoz, ezután pedig visszaküldtem a többiekhez az autó mellé, hogy ha úgy esik, akkor el tudjanak menekülni. Szerintem nem volt rossz poén, de sajnos senki sem nevetett rajta. Még én se.
Bátortalanul megnyomtam a csengőt, és mialatt az ütemes timm-timm-tamm-tümm kihallatszott az utcára, egyre jobban olyan érzésem támadt, hogy "na, akkor most nyomás", és szerintem minden bizonnyal el is szaladtam volna, ha 1. nincs a lábamon egy bazi nagy gipsz, és 2, ha nem nyílt volna ki az ajtó.
- Kelsey!- anyától fura volt az "őszinte" mosoly, így kissé ledöbbentem.- Úgy örülök, hogy itt vagy!
- Szia- motyogtam összezavarodva.
- Te jó ég, mi történt a lábaddal?- sápítozott. Különös, gondoltam, hirtelen érdekelni kezdte, mi van egy szem lányával.
- Csak elestem- füllentettem, és lassan felé nyújtottam a kezem, amivel szinte kimondtam, hogy "húzzunk már innen".
Anya a kezemet megragadva becsukta maga mögött az ajtót, majd miután bezárta, a táskájával együtt lesegített a fiúkhoz. Hirtelen valamiféle büszke fintor suhant át az arcán, amitől úgy éreztem, egy helyben elsüllyedek: nyilván azt gondolta, hogy milyen jóképű kísérőtáborom van.
- Anya- törtem meg a kínos csendet, és próbáltam megszabadítani a srácokat anya fürkésző pillantásától azzal, hogy rám figyel. Sikerült, így folytattam.- Ők itt Liam, Harry és Zayn.
- Óh, sziasztok- fordult újra feléjük anya, mire kötelességemnek éreztem, hogy valamennyire megvédjem őket.
- A One Direction-ból- tettem hozzá, majd Liam mellé léptem (az csak részlet kérdés, hogy inkább kinyújtottam a kezem, mire maga mellé tett).- Ő pedig Liam Payne... Tudod, apa másik gyereke. A tesóm.
- Óh, nos- anya arca egyszerre lett ellenséges és hideg.- Ez esetben nem értem, mit keres itt.
- Segít- szűrtem a fogaim közül, mert nagyon nem csipázom, hogy ha valaki a tesómat szapulja, legyen az bárki.
- Értem- egész gúnyos lett a feje, és éreztem, hogy kezdem elveszíteni a türelmem, így csak parancsolóan megszólaltam.
- Menjünk, rendben?
Mindenki némán beleegyezett, és bár harcoltam is rendesen Liam-mel, hogy ne merje maga mellé ültetni anyát, erősebbnek bizonyult, így anya az anyósülésre ült, én pedig hátra, Hazz és Zayn közé. Annyira feszült voltam, hogy végig magam előtt összefontam a karomat. Kicsit fájt Zayn keze után a szívem, de azzal nyugtattam magamat, hogy úgyis mindjárt ott leszünk a dokinál.
Mikor valóban odaértünk, Zayn kihúzott az autóból, és a derekamnál fogva segített állva maradni. Persze az érintésétől kirázott a hideg. Szerintem ezt ő is érezte, mivel elmosolyodva némán kuncogott. Kár, hogy nem tudtam másra fogni, mert a nap tökéletes június közepe volt: szikrázott a nyári nap sugara a betonon, és egyes brutál szexi egyedek (Zayn) mosolyán, valamint a kis szél is hordozta ezen egyedek illatát. Én pedig kész voltam.
- Köszönöm, hogy elhoztatok, gyerekek, innentől már betalálok- anya rezzenéstelen arcát látva előtört belőlem az anyatigris, és szinte kényszerítettem magamat, hogy Zayn elengedve odabicegjek hozzá, és kedvesen átkaroljam a vállát.
- Bekísérlek, rendben?- kérdeztem.
- Nem muszáj, biztos rengeteg dolgod van, édes- finoman megpaskolta az arcomat, és épp a karom után nyúlt, hogy lerázza magáról, amikor megfogtam a kezét, és szó nélkül kezdtem a bejárat felé húzni.
- Nincs dolgom- közöltem vele "kedvesen".- Illetve. Az a dolgom, hogy most egy kicsit veled legyek- javítottam ki magam.
- Ó- anya látszólag zavarba jött.
Nekem viszont, anya kezét szorongatva, határozottan melegség töltötte el a szívemet. Hiányzott már nekem az életemből. Két kopogás után kinyílt az elvonó ajtaja, és egy őszes hajú, kifejezetten jóképű pasas lépett ki rajta. Eskü, mint valami Channing Tatum, csak idősebb kiadásban.
- Üdv, Kelsey Payne vagyok- nyújtottam kezet mosolyogva.
- Payne..?- hökkent meg a doktor, mire gyorsan intettem a fiúknak.
- Igen, mint Liam Payne- mellém értek, és széles mosollyal intettek a doktornak, aki csak levegő hiányától elfehéredett, és remegő kézzel fogott a srácokkal kezet.
- Öhm, hát nagyon örvendek. Miben segíthetek?
- Az anyukámmal, Elizabett Warohl-lal beszélt meg egy találkát- ismertettem a helyzetet röviden.
- Óh, igen, már emlékszem- mosolyodott el az öreg.- Maga hívott fel az elvonóval kapcsolatban, nemde?
- Igen, én voltam- közölte anya széles mosollyal, és kezet nyújtott a bácsinak. Igazából, minden hülyesége ellenére anya a legszebb nő, akit valaha is láttam; dús, barna haja van (mint az enyém), nevető szeme (mint nekem), és karcsú alakja, ami az idők során bár felszedett pár kilót, még mindig hódít. Egyszóval: úgy nézett ki mint én, csak idősebb kiadásban, és ráncokkal. Na, meg pár ősz hajszállal a homlokánál.
- Rendben, akkor jöjjenek beljebb- elállt az útból, nekem viszont sehogy sem akaródzott bemenni.
- Muszáj mindkettőnknek?- kérdeztem kedvesen, mert nem akartam úgy tűnni, mint akinek nincsen kedve ehhez az egészhez, holott nem is volt.
- Nos. Nem. Amennyiben viszont szeretne itt lenni, nem bánom.
- Öhm...- nem szerettem volna anyát megbántani, viszont a gipszemben kezdett viszketni a lábam, így elnézést kérő arccal fordultam hozzá.- Nem haragszol, ha...?
- Nem, édesem, dehogy is- mosolygott kedvesen, és úgy éreztem, ezúttal őszintén is.- Köszönöm, hogy idáig eljöttetek velem. És neked is, kedves. Köszönöm- azzal hozzám hajolt, és nyomott egy puszit az arcomra, majd eltűnt az ajtó mögött az őszes (és jóképű) orvossal.
- Üdv, Kelsey Payne vagyok- nyújtottam kezet mosolyogva.
- Payne..?- hökkent meg a doktor, mire gyorsan intettem a fiúknak.
- Igen, mint Liam Payne- mellém értek, és széles mosollyal intettek a doktornak, aki csak levegő hiányától elfehéredett, és remegő kézzel fogott a srácokkal kezet.
- Öhm, hát nagyon örvendek. Miben segíthetek?
- Az anyukámmal, Elizabett Warohl-lal beszélt meg egy találkát- ismertettem a helyzetet röviden.
- Óh, igen, már emlékszem- mosolyodott el az öreg.- Maga hívott fel az elvonóval kapcsolatban, nemde?
- Igen, én voltam- közölte anya széles mosollyal, és kezet nyújtott a bácsinak. Igazából, minden hülyesége ellenére anya a legszebb nő, akit valaha is láttam; dús, barna haja van (mint az enyém), nevető szeme (mint nekem), és karcsú alakja, ami az idők során bár felszedett pár kilót, még mindig hódít. Egyszóval: úgy nézett ki mint én, csak idősebb kiadásban, és ráncokkal. Na, meg pár ősz hajszállal a homlokánál.
- Rendben, akkor jöjjenek beljebb- elállt az útból, nekem viszont sehogy sem akaródzott bemenni.
- Muszáj mindkettőnknek?- kérdeztem kedvesen, mert nem akartam úgy tűnni, mint akinek nincsen kedve ehhez az egészhez, holott nem is volt.
- Nos. Nem. Amennyiben viszont szeretne itt lenni, nem bánom.
- Öhm...- nem szerettem volna anyát megbántani, viszont a gipszemben kezdett viszketni a lábam, így elnézést kérő arccal fordultam hozzá.- Nem haragszol, ha...?
- Nem, édesem, dehogy is- mosolygott kedvesen, és úgy éreztem, ezúttal őszintén is.- Köszönöm, hogy idáig eljöttetek velem. És neked is, kedves. Köszönöm- azzal hozzám hajolt, és nyomott egy puszit az arcomra, majd eltűnt az ajtó mögött az őszes (és jóképű) orvossal.
Liam szemszöge
Amint becsukódott az ajtó, Kels döbbenten fordult felénk. Köbö mi is ugyanolyan döbbenten meredtünk vissza rá.
- Na jó- túrt zavartan a hajába.- Ez fura volt.
Erőtlenül bólintottam, és épp a húgom után akartam nyúlni, hogy segítsek neki lejönni, ő viszont elrántotta a karját, és pimasz mosollyal egyedül jött (bicegett) le mellénk.
- Megy ez egyedül is- amint ezt kimondta, a gipsze sarka (amire eddig támaszkodott), mily meglepő módon kicsúszott alóla, így, ha nem kapunk utána hárman is, simán hátraesett volna, de így csak Zayn pólójába kapaszkodva zavartan elnevette magát.- Ez direkt volt.
- Aha- vontuk össze furán a szemöldökünket, majd elnevettük magunkat.
Kels bemászott az anyósülésre, a többiek hátra, én pedig, miután beültem a vezetőülésre, mosolyogva fordultam a hugim felé.
- Amúgy. Ez egész kedves volt tőled.
- Mármint?- ráncolta mosolyogva a homlokát. Ettől a nézésétől hirtelen az ugrott be, amikor 9 évesen kérdőre vontam, hogy mégis mi a frászt keres nála a kártyagyűjteményem.
- Tudod te azt- kacsintottam rá, majd odanyúltam és összeborzoltam a haját, amitől felnevetett.
Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonom, úgyhogy mielőtt bárhova indultunk volna, felvettem.
- Halló.
- Liam? Te vagy az?- Paul eléggé idegesnek tűnt.- Most rögtön gyertek haza. AZONNAL.
- Mi történt?- kérdeztem aggódva. Sose jó, amikor Paul ilyen.
- Hát, ha eddig nem féltünk a paparazzóktól, akkor most már lehet.- közölte.- Minden egyes nyamvadt képüket a MAI számban adták ki, szóval SÜRGŐSEN INDÍTSATOK VISSZAFELE!
- Oké. 20 perc- szóltam gyorsan, majd miután letettem, behúzott nyakkal fordultam előre.- Attól tartok, címlapsztárok lettünk... megint.
Kels bemászott az anyósülésre, a többiek hátra, én pedig, miután beültem a vezetőülésre, mosolyogva fordultam a hugim felé.
- Amúgy. Ez egész kedves volt tőled.
- Mármint?- ráncolta mosolyogva a homlokát. Ettől a nézésétől hirtelen az ugrott be, amikor 9 évesen kérdőre vontam, hogy mégis mi a frászt keres nála a kártyagyűjteményem.
- Tudod te azt- kacsintottam rá, majd odanyúltam és összeborzoltam a haját, amitől felnevetett.
Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonom, úgyhogy mielőtt bárhova indultunk volna, felvettem.
- Halló.
- Liam? Te vagy az?- Paul eléggé idegesnek tűnt.- Most rögtön gyertek haza. AZONNAL.
- Mi történt?- kérdeztem aggódva. Sose jó, amikor Paul ilyen.
- Hát, ha eddig nem féltünk a paparazzóktól, akkor most már lehet.- közölte.- Minden egyes nyamvadt képüket a MAI számban adták ki, szóval SÜRGŐSEN INDÍTSATOK VISSZAFELE!
- Oké. 20 perc- szóltam gyorsan, majd miután letettem, behúzott nyakkal fordultam előre.- Attól tartok, címlapsztárok lettünk... megint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése