Igen, meghoztam a 10. részt, és igen. Elkezdődött a suli:( Remélem, ti is annyira utáljátok ezt az egészet, mint én:P De be kell ismerni, hogy a haverok viszont mocskosul hiányoztak a nyárból:) Amúgy képzeljétek, hogy Ed Sheeran pár dalt írt a srácok új albumára!*.* Nem nagyszerű??:3 De, az.
U.i.: kérlek titeket, komizzatok, és iratkozzatok fel, mert nagyon szomi leszek:(
Puszedli: Kata xxx
Kelsey szemszöge
Reggel hunyorogva nyitottam ki a szememet. Először a plafont pillantottam meg, ami kék volt. Érdekes, gondoltam. Már vagy ezerszer bámultam a szobámban a plafont, mégsem vettem észre, hogy esetleg kék lenne. Lassan felültem. Kissé ledöbbentem, amikor leesett, hogy nem is a saját szobámban vagyok. Aztán kisebb sokkot kaptam, hogy Zayn szobájában vagyok. Végül pedig ledöbbenten kaptam sokkot, amikor oldalra néztem, és a világ leghelyesebb sráca feküdt mellettem. Zavartan elkezdtem a hajamat igazgatni. Te jó ég, gondoltam, mi a fenét keresek itt??? Kissé megnyugodtam, amikor tudatosult bennem, hogy ruhában vagyok. Különös érzés kerített hatalmába: bár szívesen lennék Zayn szobájában, azért az mégiscsak elég fura, hogy nem tudtam, mit csináltam itt az este. Aztán kapcsoltam: este be lettem ide rángatva, hogy Zayn rajzolni tudjon a gipszemre. Biztos elaludtunk, vagy valami. De Zayn miért nem vitt át?? Szeretett volna mellettem aludni, vagy mi?
- Jó reggelt- zökkentett ki egy rekedt, édes hang az elmélkedésemből.
- Jó reggelt- fordultam felé mosolyogva.
Zayn pár másodpercig még fekve maradt, majd feltolta magát, és felült mellém.
- Hogy aludtál?- vigyorgott rám álmosan, miközben játékosan meglökte a vállam.
- Jól- nevettem el magam, majd visszalöktem.- Nah, lassan elmegyek fogat mosni, meg ilyenek...
- Menj- kacsintott rám vigyorogva Zayn, mire a szívem irtózatos bukfencet vetett a mellkasomban.
Totál zavarban felkeltem, és a mankóimat felkapva elbicegtem az ajtóig. Résnyire kinyitottam az ajtót, amin sorra estek be a srácok. A sor legvégén Liam próbált úgy csinálni, mintha éppen csak arra járt volna.
- Mit csináltok?- kérdeztem rezzenéstelen arccal, majd felrángattam a földről Niall-t.
- Éppen csak erre jártunk- közölte a szöszi.
Hitetlenkedve meredtem rájuk.
- Milyen volt az este?- kérdezte hirtelen Louis, mire Liam oldalba könyökölte, és afféle "elnézést" arccal nézett rám.
- Úgy érti... minden rendben...?
A szemem sarkából láttam, hogy Zayn feláll, és mellém sétál.
- Mi van?- kérdeztük tökéletes összhangban, olyan döbbent képpel, hogy festeni se lehetett volna jobbat.
- Hát, tudjátok...- kezdte zavartan Harry.- Kels itt aludt, és...
- Na jó, álljunk meg!- szólt Zayn, és előrébb lépett, míg kezeit maga előtt tartotta.- Először is. Mi a frászt képzeltek ti rólam, mi? Egyáltalán... miért vagytok itt? És mi van?
- Akkor ti... nem...?- vakarta meg zavartan Louis a tarkóját.
- NEM- kiáltottuk egyszerre Zayn-nel.
- De hát...- kezdte Niall, de Zayn félbeszakította.
- Kels egyedül botladozott fel a lépcsőn, én pedig megkértem, hadd rajzoljak a gipszére. Viszont itt elaludt. Nem akartam felemelni, mert féltem, hogy felkelne, vagy fájna a lábának, meg ilyesmi. Ennyi.
- Ó- döbbent le Liam.
Én pedig afféle "mit akartok?" arccal vontam meg a vállam. Nekem sem esett jól, hogy AZT gondolták, hogy mi AZT csináltuk az este. Te jó ég. Azért ez elég bizarr. Főleg, hogy én még sosem... Úgy értem... Oké, mindenki tudja, mire gondolok, na.
Szóval a srácok persze rögtön szabadkozni kezdtek, hogy nem úgy értették, meg minden. Oké, nem hibáztatom őket, mert valószínűleg én sem tudtam volna másra gondolni kínomban. De ez azért tényleg fura volt.
Mikor a fiúk lesegítettek a lépcsőn, kezdtem úgy érezni, hogy megbolondulok a gipszemtől. Nem csak azért, mert rémesen nehéz darab, hanem mert átkozottul viszketett a sípcsontom, és úgy éreztem, ha nem vakarom meg, leszakad a lábam. De nem tudtam megvakarni. Így csak a gipszemet csapkodtam, psziho módon.
- Oké, nem tudtuk, mikor keltek fel, de azért megvártunk titeket- mosolyodott el Liam, majd együtt leültünk reggelizni.
Még mindig nem bírtam megszokni a látványt, ahogyan mindannyian együtt eszünk. Rémesen jó volt a tudat, hogy már szinte testvérek között vagyok. Nem lepődtem volna meg, ha nem fogadtak volna be, de mivel eszméletlen édes srácokról beszélünk, ezen nem gondolkodhattam, mert olyan aranyosan mosolyogtak rám, hogy önkéntelenül is melegséget éreztem a szívem azon táján, amit eddig halottnak és hidegnek gondoltam. Egyszerűen csak jól esett, hogy törődnek velem, és hogy egy családnak tekintik magukat, amiben én is szerepet kaptam. Úgy éreztem, hogyha valaki megbánt, akkor nem hagyják majd szó nélkül, és én is simán tűzbe megyek értük, ha kell. Már most testvérek voltunk, és olyan erősen tartott minket egy láthatatlan kötelék, hogy ha szerettünk volna, akkor sem tudtunk volna elszakadni egymástól. Túl sok minden tartott minket egyben. Hihetetlenül hálás voltam a sorsnak, mert hogyha nem adja meg nekem ezt az egész életet, akkor nem is tudom, mi lenne velem. Olyannyira a részemé váltak a fiaim, hogy szinte nekem is fájt, hogyha bármelyikük fájdalmat érzett.
- Min gondolkozol?- legyezte az arcom előtt Harry a kezét. Csak mosolyogva megráztam a fejem.
- Mindegy. Mi a kaja?- néztem körbe.
- Oké, most lett kész gofri, de mivel mindig azt eszünk, ezért egész különlegessel készültem- jelentette be ünnepélyesen Liam, mire érdeklődve néztünk rá.- Pirítóssal! Ki kér?
Egyszerre nevettünk fel. Tény, hogy Daddy Direction tud sütni meg főzni, de legszívesebben ő is halál alap dolgokat kreál. Ez nem azért van, mert nem szereti ezt csinálni. Nem. Csupán ő is pasi.
Mikor mindenki röhögcsélve enni kezdett, olyan hirtelen váltott át az agyam, hogy pár pillanatig nem bírtam megmozdulni, csak dalszövegeket látott a fejem. Hiába pislogtam, megrohanták egymást a szövegek, és a legváratlanabb pillanatban elkezdtem énekelni. Sose gondoltam, hogy jó hangom van, de kifejezetten szerettem énekelni, amikor szomorú voltam, meg ilyenek. És amikor boldog voltam, természetesen akkor is. Annyira imádtam azt a számot, hogy álmomból is felkelve is kívülről fújom. És bármennyire is hihetetlen, még tudtam is énekelni. Bizonyos mértékig. Ment a hangomhoz. Szóval tökre elengedtem magam, és ahelyett, hogy körbenéztem volna, csak lehunytam a szemem, és kissé hangosabban kezdtem el énekelni. A fiúk elnémultak, és engem hallgattak. Sosem fogom elfelejteni, milyen átéléssel sikerült a refrén. The Band Perry nagy kedvencem, tőle pedig az If I Die Young a hivatalos kedvencem. Sosem értettem, mit eszek ezen a dalon, mert alapjáraton arról szól, hogy (idézem) "ha fiatalon meghalok". Eleve utálom a 'halál' szót, de ez a dal az örök favom maradt. Minden részét kívülről tudom. Így persze azt sem vettem észre, hogy folyamatosan éneklek, és. Juj. És nem is halkulok el. Éreztem, hogy egyszer meghajlik a hangom, és elég fura lesz, de nem érdekelt. Úgy éreztem, ezt el kell énekelnem, még ha el is megy a hangom. Mert minden szavával egyet értettem. Zene nem volt, én is rémesen hallottam magam. De elénekeltem. Aztán, kinyitottam a szemem:
Liam meghatódva, full könnyes szemekkel bámult, Harry olyan szomorúan mosolygott, hogy majdnem megettem, Niall szájában megakadt a nutellás gofri, így félig kilógott belőle, a szemében pedig könnyek csillogtak. Louis rém büszkén pislogott felém, Zayn pedig. Hjaj, igen. Zayn pedig csak mosolyogva figyelt.
Egy (számomra) kínos csend következett, amit nem tudtam hová tenni, így csak zavartan elkezdtem a hajamat piszkálni.
- Ez azért ott volt- törte meg a csendet Louis, mire a fiúk elismerően bólintottak.
- Ugyan- vontam meg zavarban a vállam, és haraptam egyet a gofrimból.
- De nem, ez tényleg... brutál jó volt- helyeselt vadul bólogatva Hazz is.
- Hát. Amit idebent hallottam, az elég fura volt- nevettem fel, majd összevont szemöldökkel bámultam a srácokat, akik viszont nem nevettek.- Mi az?
- Szerintem pont ettől volt olyan baromi érdekes- nézett a szemembe Zayn, mire kissé elszorult a torkom.
- Köszi, srácok, tényleg, de csak eszembe jutott, mert ez a kedvencem, és...- kezdtem bele, de nem bírtam folytatni, mert Nialler úgy lerohant, hogy együtt (székestül) borultunk hátra.
A szöszke csak ölelt, nem mondott semmit. Nem is kellett. Én csak halkan nevetve szorosan magamhoz öleltem. Miután megvolt a szőkeség kis rohama, készségesen felhúzott a padlóról.
- Elmegyek felöltözni- mosolyogtam rájuk, és mikor bólintottak, a mankóimat megfogva (már iszonyatosan idegesített az a szer) felbattyogtam a lépcsőn.
A szobámba esve megint viszketni kezdett a gipszem, így egy hosszabb tárggyal próbáltam megvakarni: a cél érdekében egy vonalzót kutattam elő, azzal nyúlkáltam a lábamban. Aztán egy váratlan pillanatban...
- FIÚK! BELETÖRT A VONALZÓM A GIPSZEMBE!!!- azonnal leordítottam a földszintre, ahol pár pillanat csend után oltári nagy röhögés rázta a házat. Majd berontottak a srácok, rázkódó vállal, és könnyes szemmel.- Ez nem vicces- közöltem velük, de én is dőltem a röhögéstől.
- Mit tettél?- térdelt le elém vigyorogva Liam.
- Megvakartam a lábam- feleltem, mire egyszerre röhögtünk fel.
- Na, mutasd- emelte fel a lábam Harry, és nemes egyszerűséggel rázni (???) kezdte.
- De naa. Héj. Elég, na. Harry. Ez fáj!- kiáltottam rá nevetve, mert tényleg elég kellemetlen volt, ahogy cibálta, a törött (!!!) lábam.
- Upszi- húzta el a száját, én pedig elrántottam előle a lábam, és a vonalzó másik felével elkezdtem reszelni a gipszemet.
- Mit csinálsz?- kérdezte lassan, és tagolva Louis, mire felnéztem rá.
- Reszelek.
Dőltünk a nevetéstől, még a hasam is megfájdult. Viszont nem értem el vele semmit, csupán... csupán sikerült "kettéfűrészelnem" a gipszemet.
- Ööö... izé, fiúk- szóltam halkan, mert közben mindenki elfoglalta magát. Érdeklődve pillantottak rám.- Asszem, elfűrészeltem a gipszemet.
- Mit csináltok?- kérdeztem rezzenéstelen arccal, majd felrángattam a földről Niall-t.
- Éppen csak erre jártunk- közölte a szöszi.
Hitetlenkedve meredtem rájuk.
- Milyen volt az este?- kérdezte hirtelen Louis, mire Liam oldalba könyökölte, és afféle "elnézést" arccal nézett rám.
- Úgy érti... minden rendben...?
A szemem sarkából láttam, hogy Zayn feláll, és mellém sétál.
- Mi van?- kérdeztük tökéletes összhangban, olyan döbbent képpel, hogy festeni se lehetett volna jobbat.
- Hát, tudjátok...- kezdte zavartan Harry.- Kels itt aludt, és...
- Na jó, álljunk meg!- szólt Zayn, és előrébb lépett, míg kezeit maga előtt tartotta.- Először is. Mi a frászt képzeltek ti rólam, mi? Egyáltalán... miért vagytok itt? És mi van?
- Akkor ti... nem...?- vakarta meg zavartan Louis a tarkóját.
- NEM- kiáltottuk egyszerre Zayn-nel.
- De hát...- kezdte Niall, de Zayn félbeszakította.
- Kels egyedül botladozott fel a lépcsőn, én pedig megkértem, hadd rajzoljak a gipszére. Viszont itt elaludt. Nem akartam felemelni, mert féltem, hogy felkelne, vagy fájna a lábának, meg ilyesmi. Ennyi.
- Ó- döbbent le Liam.
Én pedig afféle "mit akartok?" arccal vontam meg a vállam. Nekem sem esett jól, hogy AZT gondolták, hogy mi AZT csináltuk az este. Te jó ég. Azért ez elég bizarr. Főleg, hogy én még sosem... Úgy értem... Oké, mindenki tudja, mire gondolok, na.
Szóval a srácok persze rögtön szabadkozni kezdtek, hogy nem úgy értették, meg minden. Oké, nem hibáztatom őket, mert valószínűleg én sem tudtam volna másra gondolni kínomban. De ez azért tényleg fura volt.
Mikor a fiúk lesegítettek a lépcsőn, kezdtem úgy érezni, hogy megbolondulok a gipszemtől. Nem csak azért, mert rémesen nehéz darab, hanem mert átkozottul viszketett a sípcsontom, és úgy éreztem, ha nem vakarom meg, leszakad a lábam. De nem tudtam megvakarni. Így csak a gipszemet csapkodtam, psziho módon.
- Oké, nem tudtuk, mikor keltek fel, de azért megvártunk titeket- mosolyodott el Liam, majd együtt leültünk reggelizni.
Még mindig nem bírtam megszokni a látványt, ahogyan mindannyian együtt eszünk. Rémesen jó volt a tudat, hogy már szinte testvérek között vagyok. Nem lepődtem volna meg, ha nem fogadtak volna be, de mivel eszméletlen édes srácokról beszélünk, ezen nem gondolkodhattam, mert olyan aranyosan mosolyogtak rám, hogy önkéntelenül is melegséget éreztem a szívem azon táján, amit eddig halottnak és hidegnek gondoltam. Egyszerűen csak jól esett, hogy törődnek velem, és hogy egy családnak tekintik magukat, amiben én is szerepet kaptam. Úgy éreztem, hogyha valaki megbánt, akkor nem hagyják majd szó nélkül, és én is simán tűzbe megyek értük, ha kell. Már most testvérek voltunk, és olyan erősen tartott minket egy láthatatlan kötelék, hogy ha szerettünk volna, akkor sem tudtunk volna elszakadni egymástól. Túl sok minden tartott minket egyben. Hihetetlenül hálás voltam a sorsnak, mert hogyha nem adja meg nekem ezt az egész életet, akkor nem is tudom, mi lenne velem. Olyannyira a részemé váltak a fiaim, hogy szinte nekem is fájt, hogyha bármelyikük fájdalmat érzett.
- Min gondolkozol?- legyezte az arcom előtt Harry a kezét. Csak mosolyogva megráztam a fejem.
- Mindegy. Mi a kaja?- néztem körbe.
- Oké, most lett kész gofri, de mivel mindig azt eszünk, ezért egész különlegessel készültem- jelentette be ünnepélyesen Liam, mire érdeklődve néztünk rá.- Pirítóssal! Ki kér?
Egyszerre nevettünk fel. Tény, hogy Daddy Direction tud sütni meg főzni, de legszívesebben ő is halál alap dolgokat kreál. Ez nem azért van, mert nem szereti ezt csinálni. Nem. Csupán ő is pasi.
Mikor mindenki röhögcsélve enni kezdett, olyan hirtelen váltott át az agyam, hogy pár pillanatig nem bírtam megmozdulni, csak dalszövegeket látott a fejem. Hiába pislogtam, megrohanták egymást a szövegek, és a legváratlanabb pillanatban elkezdtem énekelni. Sose gondoltam, hogy jó hangom van, de kifejezetten szerettem énekelni, amikor szomorú voltam, meg ilyenek. És amikor boldog voltam, természetesen akkor is. Annyira imádtam azt a számot, hogy álmomból is felkelve is kívülről fújom. És bármennyire is hihetetlen, még tudtam is énekelni. Bizonyos mértékig. Ment a hangomhoz. Szóval tökre elengedtem magam, és ahelyett, hogy körbenéztem volna, csak lehunytam a szemem, és kissé hangosabban kezdtem el énekelni. A fiúk elnémultak, és engem hallgattak. Sosem fogom elfelejteni, milyen átéléssel sikerült a refrén. The Band Perry nagy kedvencem, tőle pedig az If I Die Young a hivatalos kedvencem. Sosem értettem, mit eszek ezen a dalon, mert alapjáraton arról szól, hogy (idézem) "ha fiatalon meghalok". Eleve utálom a 'halál' szót, de ez a dal az örök favom maradt. Minden részét kívülről tudom. Így persze azt sem vettem észre, hogy folyamatosan éneklek, és. Juj. És nem is halkulok el. Éreztem, hogy egyszer meghajlik a hangom, és elég fura lesz, de nem érdekelt. Úgy éreztem, ezt el kell énekelnem, még ha el is megy a hangom. Mert minden szavával egyet értettem. Zene nem volt, én is rémesen hallottam magam. De elénekeltem. Aztán, kinyitottam a szemem:
Liam meghatódva, full könnyes szemekkel bámult, Harry olyan szomorúan mosolygott, hogy majdnem megettem, Niall szájában megakadt a nutellás gofri, így félig kilógott belőle, a szemében pedig könnyek csillogtak. Louis rém büszkén pislogott felém, Zayn pedig. Hjaj, igen. Zayn pedig csak mosolyogva figyelt.
Egy (számomra) kínos csend következett, amit nem tudtam hová tenni, így csak zavartan elkezdtem a hajamat piszkálni.
- Ez azért ott volt- törte meg a csendet Louis, mire a fiúk elismerően bólintottak.
- Ugyan- vontam meg zavarban a vállam, és haraptam egyet a gofrimból.
- De nem, ez tényleg... brutál jó volt- helyeselt vadul bólogatva Hazz is.
- Hát. Amit idebent hallottam, az elég fura volt- nevettem fel, majd összevont szemöldökkel bámultam a srácokat, akik viszont nem nevettek.- Mi az?
- Szerintem pont ettől volt olyan baromi érdekes- nézett a szemembe Zayn, mire kissé elszorult a torkom.
- Köszi, srácok, tényleg, de csak eszembe jutott, mert ez a kedvencem, és...- kezdtem bele, de nem bírtam folytatni, mert Nialler úgy lerohant, hogy együtt (székestül) borultunk hátra.
A szöszke csak ölelt, nem mondott semmit. Nem is kellett. Én csak halkan nevetve szorosan magamhoz öleltem. Miután megvolt a szőkeség kis rohama, készségesen felhúzott a padlóról.
- Elmegyek felöltözni- mosolyogtam rájuk, és mikor bólintottak, a mankóimat megfogva (már iszonyatosan idegesített az a szer) felbattyogtam a lépcsőn.
A szobámba esve megint viszketni kezdett a gipszem, így egy hosszabb tárggyal próbáltam megvakarni: a cél érdekében egy vonalzót kutattam elő, azzal nyúlkáltam a lábamban. Aztán egy váratlan pillanatban...
- FIÚK! BELETÖRT A VONALZÓM A GIPSZEMBE!!!- azonnal leordítottam a földszintre, ahol pár pillanat csend után oltári nagy röhögés rázta a házat. Majd berontottak a srácok, rázkódó vállal, és könnyes szemmel.- Ez nem vicces- közöltem velük, de én is dőltem a röhögéstől.
- Mit tettél?- térdelt le elém vigyorogva Liam.
- Megvakartam a lábam- feleltem, mire egyszerre röhögtünk fel.
- Na, mutasd- emelte fel a lábam Harry, és nemes egyszerűséggel rázni (???) kezdte.
- De naa. Héj. Elég, na. Harry. Ez fáj!- kiáltottam rá nevetve, mert tényleg elég kellemetlen volt, ahogy cibálta, a törött (!!!) lábam.
- Upszi- húzta el a száját, én pedig elrántottam előle a lábam, és a vonalzó másik felével elkezdtem reszelni a gipszemet.
- Mit csinálsz?- kérdezte lassan, és tagolva Louis, mire felnéztem rá.
- Reszelek.
Dőltünk a nevetéstől, még a hasam is megfájdult. Viszont nem értem el vele semmit, csupán... csupán sikerült "kettéfűrészelnem" a gipszemet.
- Ööö... izé, fiúk- szóltam halkan, mert közben mindenki elfoglalta magát. Érdeklődve pillantottak rám.- Asszem, elfűrészeltem a gipszemet.
Harry szemszöge
A rendelőben ülve Kels-t és Liam-et vártuk. Igazából, mindig sejtettem, hogy Kelsey anélkül tud galibát keverni, hogy megszólalna. Ez a gipszes incidens is csak egy volt, a CD-s és a fürdőszobás mögött. Bár mind imádtuk benne, hogy ennyire esetlen, és hogy akarata ellenére is szüksége van ránk, különben még magára borítja a szekrényt, azért persze ennek rengeteg árnyoldala is van. Vegyük például ezt a gipszet: annyira nem illik hozzá az a batár fehér gipsz, hogy szinte fájdalmas látni rajta. Éppen ezért jogos a féltés mindannyiunkban, nehogy esetleg még valamijét eltörje az a szeleburdi lányka. Viszont az eléggé fúrta az oldalamat; hogy hogy került Kels Zayn szobájába. Én a részemről hihetetlenül örültem volna, hogyha van köztük valami, de mivel elég gyorsan lehűtöttek minket, hogy "ne lássunk már rémképeket, nincs köztük semmi", abbahagytuk a kutakodást. Én viszont ezzel a válasszal nem vagyok megelégedve. Szóval a mostani volt a megfelelő alkalom ahhoz, hogy kifaggassam az arab srácot. Kelsey-t még ugyan nem sikerült, de a lányt ismerem, mint a rossz pénzt, és egy kósza pillantásából is rájövök, hogy mit érez. Főleg, mivel nem bírja elrejteni a vörösödő fejét. Így azért egyszerűbb.
- Te figyelj- löktem meg Zayn karját.
- Hm?
- Mi van veled?- mosolyodtam el barátságosan.
- Mi?- lepődött meg Zayn, mivel szent igaz, nem szoktam rá 'így' mosolyogni. Ezt a mosolyomat inkább a csini csajoknak tartogatom, de hát na.
- Mi van veled?- ismételtem meg a kérdést, rázkódó vállakkal, mire Zayn jóízűen felnevetett.
- Hazz. Mit akarsz?- hiába, túl jól ismer.
- Csak kérdezni valamit- közöltem komolyan, mire felvonta a szemöldökeit.- Mi a helyzet köztetek?
Persze, mondanom sem kell, azonnal vágta, mire gondolok, így kissé elpirult, és zavartan beletúrt a hajába.
- Nincsen köztünk semmi.
- Aha. Na, akkor most játsszuk azt, hogy én megint megkérdezem, mi a helyzet, te pedig válaszolsz.
- Harry, mondom, nincsen semmi- szólt zavartan. Felpattant, és elsétált a kávéautomatához.
Gondolkodás nélkül indultam utána. Mikor megálltam mellette, ő pedig bedobta az érméket, nagyot sóhajtva, mintegy megadóan fordult felém.
- Csak rajzoltam a gipszére.
Hitetlenkedve felvontam a szemöldököm, majd sunyin elvigyorodtam.
- De nemcsak oda szeretnél rajzolni, mi?
- Jesszus, Harry!- jajdult fel, és amíg a fekete kávéja a pohárba bugyogott, meglökte a vállam.- Hogy lehetsz ekkora állat?!
- Jól van, na, csak hülyülök- nyugtatgattam nevetve.
- Akkora barom vagy- fordult vissza röhögve a kávéjához, és miután elvette azt, óvatosan megfújta, és a szeme sarkából mosolyogva nézett rám.- Csak annyi, hogy szép lány.
- Az- biccentettem vigyorogva, mire Zayn megint meglökte a vállam.
- Ne gondolj rosszra.
- Eszemben sincs- emeltem fel a kezeimet.- De...
- Figyelj, Harry- nézett rám komolyan, és kicsit leengedte a kávéját.- Persze, nagyon kedves személyiség. És tényleg, őszintén kedvelem. De ennél több nem lehet köztünk. Komolyan. Viszont, ha bárki bántja, akkor...
- Akkor?- vontam össze a szemöldököm, mire csak meglötyögtette a kezében a kávéját.
- Ezt borítom a képébe.
Büszkén elfintorodtam, mert hogyha nem ismerném ennyire Zayn-t, akkor tényleg azt hinném, nem érdekli őt különösebben Kels. De ezután már büszkén kijelenthetem, hogy ez volt a legszebb szerelmi vallomás, amit valaha hallottam. Persze, hogy egy szavát sem hittem, amikor arról papolt, hogy "ennél nem lehet több köztük". Tiszta hülye. Engem akar átvágni. Engem. Mindegy, azért sok sikert kívánok neki.
Percek múlva Kelsey bicegett ki a mankóival, az oldalán pedig Liam lépkedett. Kels tiszta ideg volt, a bátyja viszont, mint mindig, halál nyugodtan közölte velünk, hogy valószínűleg Kels lába jobban van, és ha így halad, akkor nemsokára leveszik róla a gipszet.
- ... mikor ezt mondta a doktor, Kelsey lekiabálta a fejét, hogy neki nem 'nemsokára' kell leszedni a gipszet, hanem 'azonnal'- mesélte Liam, mi pedig büszkén ráröhögtünk a Zayn ölében ücsörgő lányra.
Éppen hazafelé tartottunk a kocsimmal, így én csak a visszapillantóból láttam valamennyit abból, ahogyan a fiatal gerlepár (persze, erről nem tudtak, hogy így hívom őket, erről valójában csak én tudtam) halkan beszélget. Mikor kanyarodtam, be az utcánkba, csak akkor vettem észre, hogy Kels a Zayn karján lévő tetkókat rajzolja át az ujjaival. Vigyorogva meredtem magam elé, és már éreztem, mivel fogom majd folyton szívatni a srácot.
A házba érve Liam gyorsan nekiállt, hogy összeüssön valami ebédet, mivel már erősen elmúlt dél. Kels közölte, hogy addig felmegy a szobájába, és pihen egy kicsit. Mosolyogva figyeltem, ahogy a mankóival szenvedve felbattyog a lépcsőn, majd rögtön Zayn felé fordultam, aki mellettem szintén Kelsey után nézett. De ő korántsem azzal a mosollyal, ahogyan én néztem a lányt. Zayn mosolya tökéletesen mutatta, hogy igenis, odavan Kelsey-ért. Na meg a szeme. Pláne.
Óvatosan a jobb kezéhez nyúltam, és én is körberajzoltam a tetkóit: a szerencsét mutató kezet, a ZAP! feliratot, és mikrofont is.
- Mi a...- Zayn elkerekedett szemekkel meredt rám, és elkapta a karját.- Mit. Csinálsz?
- Láttam ám- ráztam fel a mutatóujjamat, mire kissé elpirult.- Tudom.
- Jaj, hagyj már, Hazz- fújtatott, és inkább félrelökte a fejem.- A hülye fejedet, nem igaz, hogy ilyen kíváncsi vagy.
- Én támogatlak titeket!
- Mi van? Honnan veszed...- kezdte, de én csak megint megérintettem a karját, és 'lányos' mosolyt varázsolva a képemre, az arab srácra néztem. Zayn felröhögött, és inkább felállt.- Jól van, fejezd már be.
Azzal felrobogott az emeletre.
- Sose fogja bevallani- szólt Louis, az alsó ajkát beszívva.
- Nem- sóhajtottam, majd megdörzsöltem az arcom.
- Hazz. Mit akarsz?- hiába, túl jól ismer.
- Csak kérdezni valamit- közöltem komolyan, mire felvonta a szemöldökeit.- Mi a helyzet köztetek?
Persze, mondanom sem kell, azonnal vágta, mire gondolok, így kissé elpirult, és zavartan beletúrt a hajába.
- Nincsen köztünk semmi.
- Aha. Na, akkor most játsszuk azt, hogy én megint megkérdezem, mi a helyzet, te pedig válaszolsz.
- Harry, mondom, nincsen semmi- szólt zavartan. Felpattant, és elsétált a kávéautomatához.
Gondolkodás nélkül indultam utána. Mikor megálltam mellette, ő pedig bedobta az érméket, nagyot sóhajtva, mintegy megadóan fordult felém.
- Csak rajzoltam a gipszére.
Hitetlenkedve felvontam a szemöldököm, majd sunyin elvigyorodtam.
- De nemcsak oda szeretnél rajzolni, mi?
- Jesszus, Harry!- jajdult fel, és amíg a fekete kávéja a pohárba bugyogott, meglökte a vállam.- Hogy lehetsz ekkora állat?!
- Jól van, na, csak hülyülök- nyugtatgattam nevetve.
- Akkora barom vagy- fordult vissza röhögve a kávéjához, és miután elvette azt, óvatosan megfújta, és a szeme sarkából mosolyogva nézett rám.- Csak annyi, hogy szép lány.
- Az- biccentettem vigyorogva, mire Zayn megint meglökte a vállam.
- Ne gondolj rosszra.
- Eszemben sincs- emeltem fel a kezeimet.- De...
- Figyelj, Harry- nézett rám komolyan, és kicsit leengedte a kávéját.- Persze, nagyon kedves személyiség. És tényleg, őszintén kedvelem. De ennél több nem lehet köztünk. Komolyan. Viszont, ha bárki bántja, akkor...
- Akkor?- vontam össze a szemöldököm, mire csak meglötyögtette a kezében a kávéját.
- Ezt borítom a képébe.
Büszkén elfintorodtam, mert hogyha nem ismerném ennyire Zayn-t, akkor tényleg azt hinném, nem érdekli őt különösebben Kels. De ezután már büszkén kijelenthetem, hogy ez volt a legszebb szerelmi vallomás, amit valaha hallottam. Persze, hogy egy szavát sem hittem, amikor arról papolt, hogy "ennél nem lehet több köztük". Tiszta hülye. Engem akar átvágni. Engem. Mindegy, azért sok sikert kívánok neki.
Percek múlva Kelsey bicegett ki a mankóival, az oldalán pedig Liam lépkedett. Kels tiszta ideg volt, a bátyja viszont, mint mindig, halál nyugodtan közölte velünk, hogy valószínűleg Kels lába jobban van, és ha így halad, akkor nemsokára leveszik róla a gipszet.
- ... mikor ezt mondta a doktor, Kelsey lekiabálta a fejét, hogy neki nem 'nemsokára' kell leszedni a gipszet, hanem 'azonnal'- mesélte Liam, mi pedig büszkén ráröhögtünk a Zayn ölében ücsörgő lányra.
Éppen hazafelé tartottunk a kocsimmal, így én csak a visszapillantóból láttam valamennyit abból, ahogyan a fiatal gerlepár (persze, erről nem tudtak, hogy így hívom őket, erről valójában csak én tudtam) halkan beszélget. Mikor kanyarodtam, be az utcánkba, csak akkor vettem észre, hogy Kels a Zayn karján lévő tetkókat rajzolja át az ujjaival. Vigyorogva meredtem magam elé, és már éreztem, mivel fogom majd folyton szívatni a srácot.
A házba érve Liam gyorsan nekiállt, hogy összeüssön valami ebédet, mivel már erősen elmúlt dél. Kels közölte, hogy addig felmegy a szobájába, és pihen egy kicsit. Mosolyogva figyeltem, ahogy a mankóival szenvedve felbattyog a lépcsőn, majd rögtön Zayn felé fordultam, aki mellettem szintén Kelsey után nézett. De ő korántsem azzal a mosollyal, ahogyan én néztem a lányt. Zayn mosolya tökéletesen mutatta, hogy igenis, odavan Kelsey-ért. Na meg a szeme. Pláne.
Óvatosan a jobb kezéhez nyúltam, és én is körberajzoltam a tetkóit: a szerencsét mutató kezet, a ZAP! feliratot, és mikrofont is.
- Mi a...- Zayn elkerekedett szemekkel meredt rám, és elkapta a karját.- Mit. Csinálsz?
- Láttam ám- ráztam fel a mutatóujjamat, mire kissé elpirult.- Tudom.
- Jaj, hagyj már, Hazz- fújtatott, és inkább félrelökte a fejem.- A hülye fejedet, nem igaz, hogy ilyen kíváncsi vagy.
- Én támogatlak titeket!
- Mi van? Honnan veszed...- kezdte, de én csak megint megérintettem a karját, és 'lányos' mosolyt varázsolva a képemre, az arab srácra néztem. Zayn felröhögött, és inkább felállt.- Jól van, fejezd már be.
Azzal felrobogott az emeletre.
- Sose fogja bevallani- szólt Louis, az alsó ajkát beszívva.
- Nem- sóhajtottam, majd megdörzsöltem az arcom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése