8. rész- "Törött lábú."

Sziasztook, Manókák!:)
Tudom, hogy egy kis szünettel ("pihivel") jöttem nektek, nemrég, viszont az a krízis helyzet állt elő, hogy az agyamat megrohanták a jobbnál jobb blog-ötletek, és nem akartak abbamaradni. Minden blogos tudja, hogy egy ilyen veszélyt csak úgy lehet elállítani, ha gyorsan (igazából normál sebességgel) összeszedünk egy tökéletes részt. És most pont ezt jöttem csillapítani, na meg mert nagyon szeretlek Titeket, és tudom, hogy rém bunkó voltam, amiért ilyen ritkán jöttem a részekkel...:( 
U.i.: nagyon-nagyon-nagyon nagy szükségem lenne most rátok!:o Kössünk egy alkut: amennyiben rendszeresen komiztok, és persze, feliratkoztok, addig én pedig gőzerővel írom a részeket Nektek!:) Én ebbe belemennék... Nem is tudom, jól jönne pár visszajelzés, mint mondjuk: "ne hagyd abba, te sületlen, jól írsz" vagy pedig "szedd össze magad, bayer". De még egy árva szmájlinak is rém örülnék ( :) )... Csak kéne visszajelzéééééés!!!:333
Puszkó: Kata xxx

Kelsey szemszöge

Miután Harry... akarom mondani, nagyi, utolért, hazafurikázott minket. Útközben folyton megjegyzéseket tettem a hülye kendőjére, mire kissé megneheztelt rám, mert folyton valami olyasmit dörmögött magában, hogy "még hogy nagyi.. az agyam eldobom..". Mindent összevetve, igazán szórakoztatónak találtam Harry-t, és az őrült hóbortjait, szóval az út is kellemes hangulatban telt. Hehe. 

Mikor beestünk az ajtón, a remélt négy mosolygós arc helyett, hat mosolygós arc fogadott minket, köztük két lánnyal. Esetlenül ácsorogtam az ajtóban, és gyorsan szemügyre vettem a két lány: az egyik lány, barna, egyenes, és roppant szép hajjal (na meg mosollyal) Liam-et támasztotta oldalt. A másik szintén gyönyörű hölgy pedig kissé hullámos hajjal, és meseszép mosollyal, rázkódva dőlt Louis-nak, és éppen Zayn egyik poénján röhögött mindenki.

- Helló- intett mosolyogva Hazz, majd kikerült, és két puszival köszöntötte a lányokat.
- Ümm, Kels- mosolygott rám aranyosan a féltesóm, majd azonnal felpattant, és mellém ugrott.- Soph, ő itt Kelsey, a kishúgom.
Kínosan elmosolyodtam, hogy nem azt mondta, a 'húga' vagyok, hanem azt, hogy a 'kishúga'. Szerintem eléggé érett és nagy vagyok, hogy ne a 'kishúgaként' mutasson be, minden bizonnyal a barátnőjének, hanem a 'húgaként'. Csak így, simán. Juj. Hát, egy érett és nagy 'húg' nem akad fent egy ilyenen. Szóval, 'kishúg' vagyok. Klassz.
- Helló, Kelsey- intett mosolyogva Sophia, mire csak mosolyogva bólintottam egyet felé.
- Ő pedig ott Eleanor, Lou barátnője- mutatott be a másik szép lánynak.
- Hali!- integetett mosolyogva, mire szélesen vigyorogva visszaintettem.
Rögtön éreztem, ahogyan mellettük az önbizalmam a föld alá süllyed (még mélyebbre), viszont nem volt időm magamat sajnálni, mert Liam odarángatott a kanapéra, és leültetett maga mellé.
- Mesélj egy kicsit magadról, Kels- simogatta meg a vállam Sophia.
- Hogy érted?- nevettem el magam kínomban.
- Hát tudod.. hány éves vagy, hogy állsz a fiúkkal, mi a helyzet a tanulással...
- Nos- köszörültem meg a torkomat, és az ölembe ejtett kezemet tanulmányoztam.- 19 múltam. És nemrég érettségiztem, szóval ezzel minden rendben. Egyetemre még nem adtam be felvételit, mert nem tudtam, hogy mi hogy lesz...
- És mi van a srácokkal?- kíváncsiskodott El, mire felnevettem.
- Nincsenek srácok...
- Hogy érted?- vonta össze a szemöldökét Sophia, és a srácok is érdeklődve fürkésztek. Hirtelen picinek, és könnyen kezelhetőnek éreztem magam, valamint olyan volt az egész, mint egy kihallgatás.
- Nincsen senkim... Hát így- magyaráztam mosolyogva.
- Majd lesz az másképp- kacsintott rám Sophia, én pedig összemosolyogtam Eleanorral.
- Na jó, ki éhes?- állt fel Soph, mire mindannyian feltettük a kezünket.- És ki kér sütit?- erre szintén mind jelentkeztünk.- Gondoltam- forgatta viccesen a szemeit, majd bement a konyhába.
El-el egyszerre pattantunk fel, és követtük Sophiát a konyhába. Miután már mindhármunkon fent volt a a kötény, elkezdtünk sütit sütni. Közben rengeteget beszélgettünk, meg nevettünk, és boldogan megállapítottam, hogy vannak még szép, és aranyos lányok.
- Fú, tiszta tészta a könyököm- közöltem, mire Soph és El felröhögött.
- Ne is mondd- legyintett Soph, majd ledobta a kötényét, miután betette a sütit sülni.- Nekem a hajamba ragadt bele egy tésztacsomó.
Nevetgélve mentünk vissza a fiúkhoz, akik ez alatt nem zavartatták magukat; éppen Niall-en röhögtek, amikor lehuppantunk közéjük.
- Finom illatotok van- vigyorgott ránk Harry, mikor levágtam magam mellé, és fáradtan fújtam egyet.
- Finom is lesz- mosolyodtam el.
A többiek hülyülését hallgatva, én is jól éreztem magam. Aztán egyszer csak megcsörrent a telefonom. A kijelzőre pillantva elszorult a torkom, és mélyeket próbáltam lélegezni, nehogy elájuljak. A srácok furán néztek rám,amiért totál lefagyva meredtem a telefonom kijelzőjére, de mikor Hazz egy gyors pillantást vetett a mobilomra, elhúzta a száját.
- Ezt fel kell vennem...- hebegtem, majd a telómat szorongatva felrohantam a szobámba.
Amint becsuktam magam mögött az ajtót, felvettem a készüléket.
- Igen?
- Kelsey? Úristen, minden rendben van? Édesem, annyira aggódtam érted!- anya csak úgy szórta a fejemre a kérdéseket, hogy hogy vagyok, meg minden. Kínosan elröhögtem magam.
- Ugye most nem azt akarod beadni nekem, hogy tényleg érdekel, mi van velem?
- Kelsey, nagyon is aggódom!- vágta a fejemhez.- Apádat is felhívtam, hogy nem tud-e valamit rólad! Majd szétvetett az ideg! Nem mehetsz el szó nélkül!
- Jaj, anya, hagyjál már!- szakítottam félbe dühösen.- Eddig nagy ívben tojtál a fejemre, azt se tudtad, merre vagyok!
- Kislányom, az emberek változnak!
- Neked sem ártana változni- vágtam vissza ingerülten.
- Mégis mit vársz, mit tegyek érted?- kérdezte gúnyosan.
- Menj el elvonóra!
Pár pillanatig kínos csend ült a beszélgetésre, amikor anya újra megszólalt.
- Átgondolom- azzal letette.
- Ilyen nincs- fortyogtam, a telefont szorongatva, majd a szekrényhez léptem, és nemes egyszerűséggel levertem róla a a könyveket, és egyesével vágtam őket földhöz.

Zayn

- Ezt fel kell vennem...- hebegte Kels, majd a telefonját szorongatva felrohant a szobájába.

Kérdőn összenéztünk, végül pedig én törtem meg a csendet.

- Mi történt?

- Az anyja felhívta- rázta a fejét ingerülten Harry, mire rémülten felugrottunk.

- Mi az?- kérdezték tőlünk a lányok, de mi csak felvágtattunk a lépcsőn. 

Megtorpantunk Kelsey ajtaja előtt, majd közel hajoltunk az ajtóhoz, és próbáltuk meghallani, mi zajlik odabent.

- Mit hallasz?- kérdezte tőlem Liam.

- Niall lihegését- feleltem idegesen, majd arrébb löktem a szöszit.- Menj már arrébb! 

Síri csendben füleltünk, de nem hallottunk mást, csak Kels ideges hangját. Aztán pár pillanatig csend volt, majd hangos csörömpölést hallottunk bentről. Riadtan néztünk egymásra, aztán gondolkodás nélkül benyitottunk. Kelsey a szobájában tombolt; könyveket vagdosott a földhöz, és rémesen frusztrált volt.

- Kelsey!- szóltam a lányra, aki nem is vett minket észre, hanem tovább rombolt,és elég dühösen festett.

- Nyugi- lépett mellé Harry, azzal a szándékkal, hogy megnyugtassa a lányt, de Kelsey izomból belerúgott az ágyába, majd ezt követően felsikoltott.

- Kels!- ragadtam meg a karját, majd magamhoz szorítottam.

- Hagyjál- a lány pár percig még ingerülten csapkodott, aztán hagyta,hogy megöleljem, végül pedig a karjaimban elsírta magát.

A haját simogatva öleltem magamhoz, és mindannyian keserűen meredtünk magunk elé. Percekkel később Kelsey ágyán ültünk; Kels még mindig hozzám bújva szipogott.
- Nyugi- simította meg a karját Liam, majd egy puszit nyomott a hajára.
- Mi történt?- kérdezte tőle halkan Harry.
Kels felemelte sírástól maszatos arcát, megtörölte a szemét, majd szomorúan közölte.
- Anya nem szeretne értem elvonóra menni...
Lesütöttem a szemem, majd megpusziltam Kelsey homlokát, és a többiek is szóltak hozzá pár kedves szót.
- De mindegy- sóhajtott fel a lány, majd magára erőltetett egy mosolyt, és őszintén csodáltam, amiért ilyenkor is képes mosolyogni, elrejtve, mennyire ramatyul van.
- Minden oké?- kérdezte halkan Louis.
- Azt hiszem, eltört pár lábujjam- húzta el a száját, majd a lábára pillantott, amivel belerúgott az ágyba. A helyzettől függetlenül mindannyian elnevettük magunkat.
- Kész a süti- nyitottak be az ajtón rémülten a lányok.
- Megyek- intett Niall, majd felpattant, és Kels felé nyújtotta a kezét, azzal a szándékkal, hogy felhúzza.
Kelsey megragadta a karját, majd hagyta, hogy Niall talpra állítsa, azonban akkor majdnem orra esett, végül pedig a szőkeség ragadta meg a könyökénél fogva.
- Hé- lépett mellé Liam, mi pedig felkászálódtunk az ágyból.- Jól vagy?- fürkészte aggódva a húgát.
- Persze- bizonygatta Kelsey, majd újra megpróbált elindulni, de felszisszent, és hagyta, hogy közre fogja Niall és Liam.- Nagyon fáj a lábam...
- Szerintem menjünk kórházba- javasoltam idegesen, mire Kels csak fáradtan rám mosolygott.
- Még nem fáj annyira, vagy ilyenek...
- De akkor is- értett velem egyet Liam.
- Majd később- rendezte le Kelsey, és kifele kezdett botladozni, miközben Niall és Liam támasztották oldalról.
Sophia és Eleanor kérdőn fordultak felénk, valami magyarázatot várva.
- Majd Lou elmagyarázza- mutattam a srácra, majd lerohantam a lépcsőn, nyomomban Harry-vel.
A nappaliba érve gyorsan megcsináltuk az egyik kanapét Kels-nek (leterítettünk egy takarót, majd feltettünk neki egy párnát, hogy azon pihentesse a lábát), aztán ügyesen kiszolgáltuk a sütivel, amit a lányokkal készített.
- Üljetek már le!- szólt ránk zavarban, látszott rajta, hogy nem szeretné, ha körülötte ugrálnánk.
- Nyugi van- intette le Liam, majd az ölébe nyomott egy tálca sütit.
- De nemáár- rázta a fejét, majd felhúzta a lábát.- Nem fér el mindenki azon az egy kanapén, nekem elég ide egy szék, nem kell végigfeküdnöm mindenen.
- De mi ragaszkodunk hozzá- állt meg előtte Hazz, majd két kézzel visszanyomta a kanapéra.
- Jaj, nekem olyan mindegy, hogy hol vagyok, fejezzétek ezt be!
Végül Kels rábírt minket, hogy csak egy széket húzzunk elé egy párnával, amin pihentetni tudja a lábát. Nem sokkal később mindannyian lent ücsörögtünk, és a törött lábú lányt szórakoztattuk; még énekeltünk is neki, a kedvéért. Nagyon jól esett, hogy nem csak faarccal bámulta, ahogyan éneklünk, hanem kívülről fújta a dalokat, és rájöttünk, hogy igen csak jó hangja van. Szóval aztán ő is velünk énekelt, ahogyan Soph, és El is.
Pár óra múlva a két lány elment, és miután a hős szerelmesek elbúcsúztak a barátnőiktől, visszazökkentünk a normál kerékvágásba.
- Úgy unatkozooom- nyavalygott Kelsey, és elég feltűnően szenvedett.
- Én is- értett vele egyet Niall, majd lehuppant mellé.- Nincs kedved sütit sütni?- villantotta meg a mosolyát, mire egyszerre dobtuk meg egy-egy párnával.- Csak vicceltem- tette fel a kezét röhögve.
- Jaj, de mit csináljunk? Menjünk már ki az udvarra! Úgyis olyan jó idő van, és még csak kettő óra- lelkesedett be Kelsey, de sajna le kellett lomboznunk a lelkesedését.
- Még fekvőbeteg vagy- emlékeztettem mosolyogva.
- Ja- biccentett Liam.- Ráadásul meglátogatjuk a kórházat is, nem érdekel, mit szólsz hozzá.
Miután Kelsey beletörődött, hogy ezzel kapcsolatban hajthatatlanok vagyunk, még látványosabban elkezdett szenvedni.
- Na, jó- pattant fel Liam.- Activity?
- Igeen- mentünk bele egyből.
Először Hazz kezdett: felállt, és elkezdett a kezével össze vissza hadonászni, majd lábujjhegyre emelkedett és úgy toporgott.
- Harry!- kiabált be Louis, mire elröhögtük magunkat.
- Balettos- mutatott rá Kels, mire Harry nevetve bólintott.
Kelsey következett. Érdeklődve figyeltük, de nem csinált semmit, csak összefonta a karját maga előtt. Döbbenten bámultuk, majd Niall szólalt meg.
- Törött lábú.
Egyszerre szakadt ki belőlünk a röhögés, és Kels is biccentett egyet, hogy igen, ez volt az. Haha. A kis humorzsák.
- Jó, már unom a fejem- szólt Louis, mire egyetértően bólogattunk.
- De csináljunk már valamit- nyavalygott Kelsey.
- Film?- jutott eszembe.
- Oké.
- Ööö...mit nézzünk?
- Horror- kurjantottak egyszerre a srácok, mire csak röhögve bólogattam.
- Na neem- hördült fel Kelsey.
- Mi az?- mosolygott rá pimaszul Niall.
- Nem fogunk horrort nézni! Ki van csukva!
- Hát hozzuk be- poénkodott Harry, mire felröhögtünk.
- De én nem szeretnék- vágott vissza a lány.
- Pedig- tártam szét a karom, majd felálltam.- Mit nézzünk?
- Z világháború- nyögte be Kels, mire döbbenten meredtünk rá.- Most mi van? Ha nézünk valami borzalmat, legalább helyes színész játsszon benne.
- Mi?- kérdezte rezzenéstelen arccal Louis, majd elröhögte magát.- Neked Brad Pitt helyes?
- Igen.
Szegényt jól kiröhögtük, de hát. Ez van.
- Oké, kinél van a film?- kérdeztem, mire Liam csak a tévé alá bökött a fejével, ami azt jelentette, hogy a tévé alatti DVD tartóban van.
Gyorsan betettem a filmet, majd visszaültem Liam és Louis közé. A tekintetem Kelsey-re tévedt, aki rémülten ücsörgött Niall mellett, és a srác alkarját markolászta. Elmosolyodtam, ahogy Harry-re néztem, aki Niall mellett ülve lökdöste a szőkeséget.
Végül elkezdődött a film.

Kelsey szemszöge

A film először egész aranyosnak tűnt. Aztán. Aztán hirtelen minden felgyorsult, és ez alatt nem csak a pulzusomat értem. A film közepe fele, már alig győztem elnyelni a sikításaimat, amit a hirtelen felbukkanó zombik váltottak ki belőlem. És ahogy láttam, nem csak én szenvedtem. És nem, nem Niall-re gondolok, dehogy is. Hehe.

- Úristeeeeen- sikoltottam fel rémülten, majd Niall vállába temettem az arcomat, és próbáltam egyenletesen lélegezni, nehogy kiugorjon a szívem.

- Nyugi- szólt rám Zayn, mire nagy nehezen felemeltem az arcom a szöszke válláról, aki szintén totál parázott.

Még pár percig bírtam, ahogyan a zombik ellepik a várost (közlöm, a film felét nem értettem), aztán rémes hányinger kerülgetett. Olyan gusztustalanul néztek ki azok az elcseszett lények, hogy önkéntelenül is leesett az állam, és fintorogva elhúztam az orrom.

- Váá, ez irtó gusztustalan- böktem ki öklendezve, mire a fiúk csak lepisszegtek. Na kösz.

Valahogy végigszenvedtem a filmet, aztán, mikor a végén próbáltuk (legalábbis én) túlélni a sokkhatást, hirtelen valaki megfogta a vállam, mire őrült sikítórohamot kaptam, és a lábam ellenére, felugrottam, át egyenesen a velem szemben lévő kanapéra... Khm, nos, Zayn ölébe.

Harry-ből hirtelen kipukkadt a röhögés, én pedig hangosan zihálva dobtam neki egy párnát.

- Harold, te paraszt!- förmedtem rá.- Majdnem leállt a szívem, te idióta!

- Mondjuk, ez tényleg vicces volt- harapdálta a száját Lou, nehogy felvihogjon. 

- Ccc, menjetek már haza- fröcsögtem, majd ingerülten felálltam Zayn öléből, és kibotorkáltam a konyhába, majd töltöttem egy pohárba vizet, és óvatosan visszamentem vele a fiúkhoz, és úgy csináltam, mintha innék. Egy váratlan pillanatban, mikor Harry nem figyelt, a képébe borítottam a poharat. Nagy lobonca tincsekben tapadt a homlokára, és meglepetten pislogott, mire nem bírtam tovább, és elröhögtem magam.

A többiek is kapcsoltak, szóval pillanatokon belül zengett az egész ház.

- Na megállj- szólt hozzám Hazz, és mielőtt elmenekülhettem volna előle, elkapott, és a vállára emelt. Tehetetlenül lógtam le a hátán, és szüntelenül visongtam.

- Tegyél le! Tegyél már le! Harry! Most azonnal! Ne mondjam még egyszer! Harold Edward Styles! Ki leszel nyírva, nem hallod?!

Vagy tényleg nem hallotta, vagy egyszerűen csak szeretett volna szívatni, de továbbra sem tett le, hanem először össze-vissza forgott velem, amitől ő is, és én is elszédültünk. Utána elkezdett velem rohangászni. A végén már kezdtem megszokni, de azért kicsit még mindig zsibbadt a hátam. Szóval hagytam, hogy kifárassza magát, és csak akkor szólaltam meg, amikor majdnem elestünk.
- Most már letehetsz.
Hazz szó nélkül dobott le a kanapéra, Liam ölébe, és végigterült a földön.
- Egy idő után nehéz- magyarázkodott, mert a többiek abban a hitben voltak, hogy én könnyű vagyok.
- Aha, persze- nézett rá furán Zayn, mire felröhögtünk, én pedig elhelyezkedtem a bátyám ölében, aki csak a fejemre helyezte az állát.
- Többet azért nem nézek veletek horrort- közöltem a srácokkal, mire Zayn odahajolt, és belebökött az oldalamba, amitől felvisítottam, a többiek pedig szakadtak a röhögéstől.
- Idióta- szóltam vissza, majd összeborzoltam a haját, mire elkapott, és alaposan megszorongatott.- Gyááá, engedj el!- kalimpáltam a karjában, folyamatosan őt püfölve.
A srácok valószínűleg élvezték, hogy kedvükre szadizhatnak, ugyanis semmi jelét nem adták annak, hogy szeretnének segíteni, vagy valami. Áááá, nem, dehogy is.
Percek múlva egy "engedjetek, kell pisilnem" beszólással elengedtek, én pedig elbicegtem a földszinti vécéhez. Gondolkodás nélkül zártam be magam, gondolván, hagynak egy kis nyugtot, amíg pisilek. Mert tényleg kellett. Szóval, miután elvégeztem a dolgomat (haha), odaléptem az ajtóhoz, azzal a szándékkal, hogy kinyitom. Csakhogy a zár nem mozdult. Átfutott az agyamon, hogy bent ragadok, de gyorsan elhessegettem a gondolatot, és újra megpróbáltam elmozdítani a kulcsot. Egyre kétségbeesettebben rángattam azt a szart, ami se jobbra, se balra nem mozdult. Már az ajtót is idegbeteg módjára rángattam, de az se akart kinyílni.
- Fiúk!- kiabáltam ki hisztérikusan.- Bent ragadtam!
- Gyere ki- szólt rám Louis, mire hisztisen dobbantottam egyet a lábammal.
- Nem nyílik az ajtó...
- Nyisd ki- szólt Zayn.
- A rohadt életbe is!- kiáltottam fel, majd belevágtam egyet az ajtóba.- NEM NYÍLIK!
Pillanatok alatt az ajtó elé dobbantak a fiúk, és elkezdtek oktatni, hogy mit hogy csináljak.
- Fordítsd el a kulcsot- javasolta Niall, mire hitetlenül meredtem az ajtóra.
- Niall, lány vagyok, nem hülye- fortyogtam, és egyre hisztérikusabb állapotba kerültem.- Nem tudok kimenni!
- Oké, nyugodj meg- hallottam Liam nyugodt hangját, mire kissé megszállt a nyugalom.- Próbálgasd még párszor.
- De nem megy- feleltem sírósan, de azért még egyszer meglöktem azt a rohadék zárat.
Fáradtan ültem le a kőre, és megdörzsöltem az arcom.
- Kels- jött Zayn hangja, mire a hasamban felrobbant a bizsergés... akarom mondani, a pillangók hada.- Kiszedünk onnan.
- Rendben- sóhajtottam, és próbáltam nyugalmat erőltetni magamra.
Viszont órák múlva sem lett semmi; én még mindig bent poshadtam a fürdőben, a fiúk meg odakint rángatták az ajtót, vagy káromkodtak. Éppen azon gondolkodtam, hogy szappant egészséges-e enni, amikor kopogtak a budi ajtaján. Odakaptam a fejem, de nem láttam semmit. Mire visszafordultam, megint kopogtak.
- Öööö, fiúk- szóltam ki, közelebb kúszva az ajtóhoz.
- Igen?- kérdezte Harry.
- Mindannyian ott vagytok?
- Ja- szólt Lou, mire felvisítottam.
- Mi a baj?- kérdezte aggódva Zayn, én pedig egyre görcsösebben tapadtam az ajtóra.
- Valaki kopogott az ablakon!- vágtam rá sírógörccsel küszködve.
- Kelsey, ne hülyéskedj, senki sem kopogott- próbált nyugtatni Liam.
- De igen- erősködtem.
- Biztos csak a szél volt- bizonygatta Louis.
Kezdtem megnyugodni, amikor valaki újra megkocogtatta az üveget. Lehet, hogy nem vagyok kerek, de annak színtisztán "kopogás" hangja volt. Vártam pár másodpercet, és amikor újra megzörgette valaki az ablakot, sikítórohamot kaptam.
- Kelsey! Mi az?- kiáltott aggódva Zayn.
- Valaki van ott- nyögtem halkan, és már potyogtak a könnyeim.
Világéletemben ijedős voltam, így persze rögtön rákattogtam a dologra, és nagyon felpörgettem magam.
- Biztos?- kérdezte Lou.
És akkor megint kopogtak. Én pedig bőgve, akadozva, és sikítva válaszoltam.Csodáltam, hogy megértették.
- Igen, megint! Úristen, valaki van ott! Fiúk, valaki VAN OTT! Istenem, nem bírom....
A hangom elfulladt, olyannyira bebeszéltem magamnak, hogy ott vagyok, totál egyedül, az a 'valaki' meg ott kint, hogy köpni-nyelni nem tudtam ijedtemben. Az a szájon vágott kulcs nem mozdult, az ajtó másik oldalán a srácok nem tehettek semmit, én pedig úgy éreztem, hogy bár egy helyben ülök, azért az ablak közeledik hozzám. Szóval szinte az ajtóba bújtam, és görcsösen hunytam le a szemem.
- Itt vagyunk, nyugi- nyugtatgatott Niall.
- De az meg OTT VAN!- vágtam rá sikítva, és a könnyeimtől nem is láttam az ablakot.
- Na jó, ebből elég- hallottam Zayn ideges hangját, aztán megint, csak egészen közelről, szóval az ajtó előtt térdelhetett, úgy mondta.- Menj arrébb. Kiszedlek onnan.
Először nem kapcsoltam, aztán arrébb vánszorogtam, onnan szóltam vissza.
- Arrébb mentem.
Pár lépést hallottam, aztán...