Meghoztam a következő részt:) Remélem, tetszeni fog, és hogy reménykedhetek a komijaitokban:) Nem is szaporítom (te jó ég, milyen szó ez?:D) tovább a szót, olvassatok, kommenteljetek, és ha érdekel titeket a blog, akkor iratkozzatok fel, hogy első kézből kapjátok meg a friss részeket!:) Éés: NAGYON-NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT LIAM PAYNE!<3 <3 :')
U.i.: szerintem még a suli előtt készen lesz az új rész, de addig is KOMI!!!!:3
Puszii: Kata xxx
Kelsey szemszöge
Pár lépést hallottam, aztán egy kisebb nyögést, végül pedig az ajtó megrezdült, majd egyszerűen kidőlt. És ott állt Zayn. Kissé haránt terpeszben, és egy pillanatot elcsíptem, ahogyan visszaengedi a lábát a talajra, amivel éppen berúgta (!!!!) az ajtót. Egy másodperc töredékéig döbbenten meredtem az arab srácra, aki csak elvigyorodott, és megszólalt.
- Vas Happenin?
Hitetlenül megforgattam a szemeimet, majd a fájós lábam ellenére szinte kipattantam a fürdőből, és a srác nyakába borultam. Zayn hosszú karjait a derekam köré fonta, én pedig szorosan magamhoz öleltem, és mélyen beszívtam az illatát.
- Hű- szólalt meg Harry, mire zavarban elengedtem Zayn-t, és Liam mellé álltam, aki átkarolta a vállam.
- Ott van még az a tag?- kacsintott rám Louis, mire rögtön elbizonytalanodtam azzal a "kopogó szellemmel" kapcsolatban. Akkor viszont hirtelen megint valaki megkocogtatta az üveget, mire sikítva a kanapéra rohantam, és a fejembe húztam egy párnát.
- Ki van ott?- kiáltott tisztes távolból az ablaknak Louis.
- Hogy hívnak?- kérdezte Niall is.
Én nem tartottam humorosnak a megnyilvánulásukat, és éppen a kanapéba készültem bújni.
- Egyszer látlak, addig éltél!- fenyegette Zayn.
- Hagyjátok már!- ordítottam oda nekik, és kissé felemeltem a fejem a párnáról.
- Gyere elő- hagyta figyelmen kívül az ordibálásomat Liam.
- De ne már!- kiáltottam oda.
Viszont a fiúk nem zavartatták magukat: tovább szólogatták az 'ismeretlent', és néha összeröhögtek, amikor valaki valami lehetetlent mondott.
- Ajj, én ezt nem bírom- dühöngtem, majd elindultam a lépcső felé.
Tök jól kitaláltam, hogy majd drámaian felcammogok, csakhogy azzal nem számoltam, hogy a lábam még mindig rémesen sajog és fáj, amikor ráállok. Erre majdnem gondoltam. Majdnem. Ugyanis abban a pillanatban, ahogy megkerültem volna a kanapét, alaposan belerúgtam a szélébe, így nem csak felordítottam, hanem iszonyatos nagyot hasaltam. A fiúk rögtön odaugrottak és felrángattak a földről.
- Ülj már le, összetöröd magad- szólt rám Zayn, és a biztonság kedvéért leült mellém, hogy ha menekülni támad kedvem, akkor megállítson.
- Na, gyere elő te szatír állat!- kiáltott Niall az ajtónak, mire mindenki felröhögött, én viszont egy párnával megdobtam a srácot.
- Fejezzétek már be!
Még pár percig elszenvedtem velük, ami részben a féltésemnek, és anyai ösztöneimnek köszönhető, részben pedig a borzalmas félelmemnek, ami bár Zayn mellett kezdett csillapodni, még mindig összeszorongatta a gyomromat.
- Jó, na elég- intette le aztán őket Zayn, én pedig hálásan pislogtam rá, és igyekeztem nem figyelembe venni a gyomromban dübörgő lepkék hadát.- Szerintem most hagyjuk egy kicsit Kelsey-t érvényesülni.
- Mi?- ráncoltam a szemöldököm, mire Zayn a szemembe nézett.
- Szerintem elég volt neked az a zombis film, meg az előbbi jelenet a klotyón. Legyél újra lány- mosolyodott el.
- Ezek szerint nézhetünk csöpögősen romantikus filmeket, vagy amiken annyira sírunk, hogy nem kapunk levegőt?- kérdeztem fojtott mosollyal.
- Igen- rökönyödött meg Zayn, én pedig annyira megörültem, hogy rácsaptam a combjára, majd vigyorogva a tévé elé álltam, és a DVD-k között válogattam.
- Mennyire halunk meg? Kicsit vagy nagyon?- kérdezte Lou, engem vizslatva.
Elengedtem a fülem mellett ezt a roppant bosszantó mondatát, és a sírós filmeket kezdtem nézni. A legtöbb filmet már láttam, így a Marley és én, valamint az Aludj csak, én álmodom sem jöhetett szóba, bár utóbbi egyáltalán nem az a "sírós" fajta volt, sokkal inkább az az aranyos, romantikus. Végül a tévé fölötti polcon megpillantottam A FILMET. Csupa nagybetűvel. Nem is tudtam, hogy a srácok tartanak ilyen filmeket, mint a Most jó, de nekem tökéletesen megfelelt, a "sírjuk ki magunkat" akcióhoz, így lábujjhegyre emelkedtem, és megpróbáltam lerántani onnan. Csakhogy vele együtt jött a többi is, amit nem vettem észre. Szóval a fél polc leesett, a lábamra. Igen, a fájósra. Igen, nagyon fájt. És igen, a fiúk hitetlenül tápászkodtak fel, és inkább leültettek, mielőtt kárt teszek magamban.
- Kelsey, inkább ülj le- húzott le maga mellé Zayn, én pedig a durván dagadt lábamat vizsgálgattam.
- Oké, irány a kórház- jelentette ki Liam, és a karomat megragadva az ölébe vett.
Ilyenkor tudtam, hogy felesleges ellenkeznem, mert bár tényleg baromira fájt, azért azt elértem, hogy még rosszabb legyen a helyzet, ergo nem jutottam előrébb azzal, hogy húztam az időt.
Szóval a One Direction (és én) kivonult a házból, és egyenesen Hazza kocsijáig meg sem álltunk. Harry bepattant a vezetőülésre, mellé előre Liam, engem pedig bedobott (nem szó szerint) a három srác ölébe, ott hátul. Mondjuk igazából Zayn ölében ültem, és oldalra fordulva felpakoltam a lábam Louis-ra, és Niall-re, amihez nem nagy kedvem volt, ők viszont ragaszkodtak hozzá.
Mikor a kocsi megállt a kórház előtt, csak hagytam, hogy Zayn kiemeljen az autóból. Éppen elájultam volna attól, hogy Zayn Malik a karjában tart, és védelmezően szorít magához, amikor hirtelen éles sikoltás hasított a levegőbe, összetörve ezzel az ábrándképeimet.
- Gyorsan- szaladt ki elénk pár biztonsági őr. Zayn még mindig a kezében tartott, mire ezer vaku villant fel. A srácok viszont rém rendesek voltak: körbezártak minket, így araszoltunk a kórház bejáratáig.
Amint beléptünk, és az ajtó bezárult mögöttünk, a sikítás lelankadt, a többiek pedig szétszaladtak, orvosok után.
- Nyugi- mosolygott rám Zayn, mire rögtön elpirultam, és inkább elkezdtem nézelődni.
Pár fehér köpenyes tag szaladt felénk, nyomukban a srácokkal.
- Hát, ez rendesen eltört- szólt a jóképű (és fiatal) doktor, amikor a kórházi ágyon vizsgálgatta a lábamat. A fiúkat nem engedte bejönni, viszont én ragaszkodtam hozzá, hogy valaki bejöjjön velem, a kezemet fogni. És Liam is. Így történt, hogy a kezemet szorongatta, és fürkésző pillantással méregette a jóképű doktorkát.- Helyre kell tenni a csontokat, mert itt kicsit errébb csúsztak, aztán teszünk rá egy gipszet, és már mehet is haza.- mosolygott rám, mire kicsit zavarba jöttem, mert hát, mégiscsak egy helyes pasas méregeti a lábamat, na.
- Mennyire fog fájni?- kérdeztem halkan, és megszorítottam Liam kezét.
- Hát...- kezdte, de Liam csak ránézett, és elhallgatott.- Inkább azt mondom, hogy nyugodtan ordíthat. Hangszigeteltek a falak.
Szinte eggyé váltam a fehér ággyal, amikor ezt kimondta. Olyan sápadt lettem, hogy a kezembe nyomott egy pohár vizet, majd közölte, hogy mindjárt visszajön, csak előkészül. Liam ott maradt velem végig, és mikor visszajött a doktor (kisebb hadsereggel), bátorítóan megszorította a kezem.
- Kezdhetünk?- kérdezte az orvos. Csípőből rávágtam volna, hogy 'nem, hagyjon békén', de akkor már késő volt...
Később kiderült, hogy egy csontot kellett helyre tenni, én mégis úgy éreztem, mintha kést forgatnának a lábamban. Szerintem zengett tőlem, az egész kórház, és az sem könnyített a dolgon, hogy nem csak én ordítottam, meg a doktor, aki csak így tudott instrukciókat adni a többi fehér ruhásnak, hanem Liam is, aki folyton azt magyarázta a dokinak, hogy 'óvatosabban, ez fáj neki'.
Szóval, miután gipszben voltam, és helyes kis mankókat is kaptam, Liam segítségével, totál izzadtan, és kipirultan, valamint kissé rekedten, kibotladoztam a váróba. A többiek egy emberként pattantak fel, és nagyon úgy tűnt, hogy szét idegeskedték magukat, mert eléggé frusztráltnak tűntek.
- Mi volt ott bent?- támadt le minket aggódva Louis.
- Mr. London összetörte a lábát- mutatott rám unottan Liam, mire halványan elmosolyodtam.
- Te jó ég, majdnem megbolondultunk- túrt a hajába Harry, és óvatosan átölelt.
- Minden rendben?- kérdezte halkan Zayn.
- Persze- biccentettem, és a hasamban feléledt a lepkeraj.- Csak még mindig fáj egy picit...
A srácok összenéztek, és én csak azt vettem észre, hogy valaki felemel. Liam tartott a kezében, Zayn elvette tőlem a mankóimat, ezzel megfosztva kis bicebóca szerepemtől, Niall pedig elkezdte fonogatni a hajam (?). Így indultunk kifele.
Az őrök közrefogtak minket, de így is beletelt jó pár percbe, amíg az ajtótól eljutottunk a kocsiig. A sikongató lányok kissé meghökkentek, amiért a fiúk most elfelejtettek nekik inteni, és csak idegesen mosolyogtak rájuk. Valamint engem is elég furán méregettek, amitől kissé kellemetlenül éreztem magam. Kínos volt.
Mikor Liam beleültetett Zayn ölébe, és ő is bepattant az anyósülésre, idegesen arról magyarázott az út további részében, hogy 'bár ő nem az az idegeskedő típus, az a doktor felélte az ő idegeit is, mivel úgy vizslatott engem, hogy valóban rémes volt néznie'. Én csak csendben hallgattam, és közben Zayn karján rajzoltam körbe a tetkóit az ujjammal. Zayn mosolyogva figyelt, és mikor felnéztem, találkozott a tekintetünk, amitől én zavarba jöttem, ő pedig próbálta elfojtani a mosolyát.
Amint hazaértünk, kiemelt a kocsiból, és bevitt a házba. A kanapén ülve Niall alkotott valamit éppen a gipszemre, többiek pedig engem szórakoztattak.
- Na, akkor- állt fel Louis a tévé elől, és mindenkit a helyére parancsolt. Amint leült mellém Liam, a másik oldalamra pedig Zayn, rögtön elővadásztam pár zsepit. Mindenki elég furán nézett rám, így gyorsan megmagyaráztam.
- Köbö a film felénél már kelleni fog.
A fiúk rám hagyták. De. Igazam volt. Haha. Ugyaniiis. A film felénél én már elbőgtem magam, így Zayn próbált nyugtatgatni, de tisztán láttam, hogy azért őt is felkavarták a látottak, mert rém zavarban turkált a hajában, ami miatt olyan kellemes illat lengte be a levegőmet, hogy a szám megremegett, a gyomromban pedig fellázadtak a pillangók. Csak a szokásos. Szóval. Bár nem néztem magam mellé, azért tudtam, hogy Liam is a könnyeivel küszködik: amikor összefonja maga előtt a karját, és nem veszi le a szemét a képernyőről, akkor már tudom, hogy alig bírja visszatartani a könnyeit. Harry szintén megsemmisülve ücsörgött velem szemben, és mikor összetalálkozott a tekintetünk, és sírva elröhögtem magam, ő pedig könnyes szemmel elvigyorodott. Niall a szemét törölgetve szipogott, és olyan szívszorító látványt nyújtott, hogy kis híján felpattantam és összeölelgettem a szöszit. Louis pedig. Na igen. Ő nem finomkodott: hangosan bőgött, trombitálva fújta a ki az orrát, és amikor összenéztünk (merthogy én is ugyanezt csináltam) még hangosabban szakadt ki belőlünk a bőgés, és csak úgy fulladoztunk. Persze ez kívülről nagyon furán nézett ki, de Lou az a személy, akivel simán csinálok hülyét magamból. Szóval alig értünk a 'sírós' részhez, kezdtem megbolondulni a fájdalomtól, és a tudattól, hogy tinédzserek százai (ha nem ezrei) szenvednek ilyen betegségben, és a peches részük nem éli túl... Szóval én totál magam alatt voltam, és a többieket is mélyen érintette az egész film. (Nekem azért még az is erősen közrejátszott a dologban, hogy a fiúkarakter alaposan megdobogtatta a szívemet, ahogyan a karjait olyan védelmezően a csajszi köré fonta... Oké, be kell valljam, hogy ilyenkor a tekintetem óvatlanul is Zayn tetkós karjaira villant, és megpróbáltam a derekam köré képzelni őket.... Elvoltam. Hihi.) Tehát miközben egyre homályosabban láttam magam körül mindent, és szinte az összes lakásban lévő zsepit feléltem, volt egy alkalom, amikor a hasamban fellázadtak a pillangók, és alaposan összeverekedtek (a fele megdöglött). Ugyanis, amikor éppen a kézfejemmel töröltem meg a szemem, ezzel kinyírva a szoldi sminkemet, aminek már így is olyan édes mindegy volt. Tehát a maradékot is leszedtem, amikor éreztem, hogy valaki néz: Zayn a tekintetét összefúrta az enyémmel, és halványan elmosolyodott. Zavaromban azt hittem, lefejelek valamit, hogy ne tűnjön olyan vörösnek a fejem, de így csak visszamosolyogtam rá, majd lesütöttem a szemem. Aztán...aztán olyan történt, amit nem igen értettem: ugyanis Zayn óvatosan megfogta a kezem (!!!). De. Nem úgy, ahogy a "szerelmesek" szokták, magyarul, nem kulcsolta össze az ujjainkat, hanem egyszerűen megfogta a kezem. Ahogy az ovisok szokták. Azok az ovisok, akik tök jóban vannak. Akik már szinte szerelmesek. Hű. Majdnem olyanok vagyunk mi is. Majdnem.
A film végén gyorsan elkaptuk a kezünket (brühühü), és a sokkhatás alatt próbáltunk viszonylag nyugodtan kommunikálni.
- Mennyi az idő?- kérdezte vörös szemekkel Niall, fel sem nézve a szőnyegről.
- Fél nyolc- szólt Liam, a telefonjára pillantva.
- Klassz.
- Ugye, hogy jó film volt?- kérdeztem kis hallgatás után, óvatos mosolyra húzva a szám.
A fiúk viszont olyan pillantásokat vetettek rám, ami miatt inkább behúztam a nyakam, és próbáltam halkan nevetni. Hah. Tudtam, hogy megrengeti majd őket a film. Nem hittek nekem. Hát. Ez van.
- Oké, de holnap én választok filmet- állt fel mellőlem Zayn, és töltött magának egy pohár vizet.
- Úúú, mit nézünk?- érdeklődtem.
- Non- Stop- pillantott fel rám a poharából, olyan mosollyal, amitől görcsbe rándult a gyomrom, és ha lett volna még egyáltalán könnycseppem, akkor tuti, hogy elsírtam volna magam zavaromban, de így csak halvány piros fejjel elmosolyodtam.
- Öleljen már meg valaki- szólalt meg sírós hangon Niall, mire Hazza megveregette a vállát.
- Niall. Légy férfi- közölte, majd elröhögte magát.
- Jaj, hagyjad már- szóltam a göndörre, majd megpaskoltam magam mellett a szabad helyet.- Gyere Niall. Nekem is ölelős kedvem van...
A szőkeség áthuppant mellém, majd szorosan megöleltük egymást. Hajjaj, hosszú éjszakánk lesz... Sosem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz ránk ez a film. Fú. De komolyan!
Miután a fiúk szétszívattak, hogy legközelebb majd nem hagyják, hogy én válasszak filmet, bevetettem a "de hát el van törve a lábam!" beszólást, ami ellen nem bírtak semmit sem tenni, így rám hagyták.
Nyolc óra környékén a fiúk megvacsiztak (én nem voltam éhes), és közölték, hogy megnézünk még egy filmet. Aha. Arra viszont nem gondoltak, hogy (mivel átkozottul jó színész vagyok...) elsírom magam, és azt kezdem el hajtogatni, hogy mennyire félnék egy olyan fimtől, amit ők választanak, így megint én választhattam filmet. Haha. Na jó, nem voltam szemét, ezért egy olyan filmet javasoltam, amit szerintem még ők is szeretni fognak. Ööö. A Csillagainkban a hiba amúgy iszonyatosan szép film. És ha lehetséges, még jobban mellbe vágott minket, mint az előző.
Itt konkrétan Harry közölte, hogy felmegy a szobájába, ha nem nyomjuk ki gyorsan, Niall pedig bebújt a kanapé mögé, és egy vidám filmért kiáltozott (?). Szóval az utolsó fél órát nem láttuk (brühühü, pedig én kíváncsi lettem volna rá!), és ezúttal a fiúk győztek. Volna, ha nem járt volna úgy el az idő; fél tizenegykor nekem a fejem is le akart esni, annyi sokkhatás ért ma. A srácok ezt tolerálták is, meg minden, ami szép tőlük. Csak, miután felhúztak a szobájukba, azt felejtették el, hogy nekem az egyik lábam konkrétan térdig be van gipszelve, ergo mankókkal bírok csak menni, és még azoktól is idegenkedem. Viszont, amikor kis híján levertem a lépcsőn a falat, Zayn ajtaja kinyitódott, és az arab srác a mosolyát elfojtva megállt a lépcső tetején, és lenézett rám.
- Vas happenin?- vigyorodott el, én pedig halkan nevetve haladtam följebb.- Gyere már, mit botladozol ott?- azzal lenyúlt, és a karomat megragadva egyszerűen átemelt a maradék lépcsőfokokon.
- Köszi- mosolyodtam el, és mentem volna tovább, ha Zayn nem állja el az utamat. Szóval kisebb sokkot kapott pillangókkal a hasamban, felnéztem rá.- Igen?
- Hová mész?- húzta az agyam.
- Nem ér a sérültet zargatni!- nevettem rá halkan, és megint próbáltam kikerülni, de amint mellé értem, elkapta a derekam, és visszatartott. Na, most attól függetlenül, hogy majd meghaltam zavaromban, komolyan kezdtem úgy érezni, hogy egyszerűen csak szívat.
- Most komolyan aludni akarsz? Ilyenkor?- kérdezte tettetett csodálkozással. A szája szögletében ott bujkált az a mosolya, amitől mindig szívinfarktust akarok kapni, szóval egy kisebb szívroham után válaszoltam.
- Ühüm.
- Én viszont nem- mosolygott rám, majd még mindig a derekamnál fogva elkezdett behúzni a szobájába.- Rajzolhatok a gipszedre?- vigyorgott, miután becsukta mögöttünk az ajtót.
- Ilyenkor?- döbbentem le. Bólintott, én pedig hitetlenül felnevettem.- Félelmetes vagy.
- Tudom- bólintott fintorogva, mire elröhögtem magam.
Zayn letolt az ágyára, és elővett egy filcet. A félhomályban nem pontosan láttam, milyen színű, és azt sem, hogy mit pingálgat a lábamra. Ezért inkább csak nézelődtem; Zayn szobája azon kívül, hogy Zayn szagú volt, igazán menő. Mert. Fhú, de komolyan. Olyan fiúsan menő volt. Sötétkék falak (kivétel az, ami az ágyánál volt, mert az fehér volt), néha egy-egy poszter, a jobb sarokban egy mikrofon állvány, ami szerintem csak dísz, akkor ugye a tévé, ezer CD-vel...És igen. Ott volt még mindig az a kép, amin Perrie-vel van. És mosolyog. És boldog. Ahogy a tekintetem elszakadt a képtől, és Zayn-re siklott, majdnem meghasadt a szívem: a sötét hajú srác erősen koncentrálva pingálta a gipszemet: még a nyelvét is kinyújtotta, annyira igyekezett.
A sötétben kirajzolódó vonalakat vizsgálgatva erőt vett a szemhéjamon a fáradtság: egyre nehezebbek voltak. Végül már átvették rajtam az irányítást, és öntudatlan állapotban próbáltam ülve maradni, mert az mégis mennyire gáz már, ha egyszerűen bealszok. Hát nagyon.
Szóval, miután gipszben voltam, és helyes kis mankókat is kaptam, Liam segítségével, totál izzadtan, és kipirultan, valamint kissé rekedten, kibotladoztam a váróba. A többiek egy emberként pattantak fel, és nagyon úgy tűnt, hogy szét idegeskedték magukat, mert eléggé frusztráltnak tűntek.
- Mi volt ott bent?- támadt le minket aggódva Louis.
- Mr. London összetörte a lábát- mutatott rám unottan Liam, mire halványan elmosolyodtam.
- Te jó ég, majdnem megbolondultunk- túrt a hajába Harry, és óvatosan átölelt.
- Minden rendben?- kérdezte halkan Zayn.
- Persze- biccentettem, és a hasamban feléledt a lepkeraj.- Csak még mindig fáj egy picit...
A srácok összenéztek, és én csak azt vettem észre, hogy valaki felemel. Liam tartott a kezében, Zayn elvette tőlem a mankóimat, ezzel megfosztva kis bicebóca szerepemtől, Niall pedig elkezdte fonogatni a hajam (?). Így indultunk kifele.
Az őrök közrefogtak minket, de így is beletelt jó pár percbe, amíg az ajtótól eljutottunk a kocsiig. A sikongató lányok kissé meghökkentek, amiért a fiúk most elfelejtettek nekik inteni, és csak idegesen mosolyogtak rájuk. Valamint engem is elég furán méregettek, amitől kissé kellemetlenül éreztem magam. Kínos volt.
Mikor Liam beleültetett Zayn ölébe, és ő is bepattant az anyósülésre, idegesen arról magyarázott az út további részében, hogy 'bár ő nem az az idegeskedő típus, az a doktor felélte az ő idegeit is, mivel úgy vizslatott engem, hogy valóban rémes volt néznie'. Én csak csendben hallgattam, és közben Zayn karján rajzoltam körbe a tetkóit az ujjammal. Zayn mosolyogva figyelt, és mikor felnéztem, találkozott a tekintetünk, amitől én zavarba jöttem, ő pedig próbálta elfojtani a mosolyát.
Amint hazaértünk, kiemelt a kocsiból, és bevitt a házba. A kanapén ülve Niall alkotott valamit éppen a gipszemre, többiek pedig engem szórakoztattak.
- Na, akkor- állt fel Louis a tévé elől, és mindenkit a helyére parancsolt. Amint leült mellém Liam, a másik oldalamra pedig Zayn, rögtön elővadásztam pár zsepit. Mindenki elég furán nézett rám, így gyorsan megmagyaráztam.
- Köbö a film felénél már kelleni fog.
A fiúk rám hagyták. De. Igazam volt. Haha. Ugyaniiis. A film felénél én már elbőgtem magam, így Zayn próbált nyugtatgatni, de tisztán láttam, hogy azért őt is felkavarták a látottak, mert rém zavarban turkált a hajában, ami miatt olyan kellemes illat lengte be a levegőmet, hogy a szám megremegett, a gyomromban pedig fellázadtak a pillangók. Csak a szokásos. Szóval. Bár nem néztem magam mellé, azért tudtam, hogy Liam is a könnyeivel küszködik: amikor összefonja maga előtt a karját, és nem veszi le a szemét a képernyőről, akkor már tudom, hogy alig bírja visszatartani a könnyeit. Harry szintén megsemmisülve ücsörgött velem szemben, és mikor összetalálkozott a tekintetünk, és sírva elröhögtem magam, ő pedig könnyes szemmel elvigyorodott. Niall a szemét törölgetve szipogott, és olyan szívszorító látványt nyújtott, hogy kis híján felpattantam és összeölelgettem a szöszit. Louis pedig. Na igen. Ő nem finomkodott: hangosan bőgött, trombitálva fújta a ki az orrát, és amikor összenéztünk (merthogy én is ugyanezt csináltam) még hangosabban szakadt ki belőlünk a bőgés, és csak úgy fulladoztunk. Persze ez kívülről nagyon furán nézett ki, de Lou az a személy, akivel simán csinálok hülyét magamból. Szóval alig értünk a 'sírós' részhez, kezdtem megbolondulni a fájdalomtól, és a tudattól, hogy tinédzserek százai (ha nem ezrei) szenvednek ilyen betegségben, és a peches részük nem éli túl... Szóval én totál magam alatt voltam, és a többieket is mélyen érintette az egész film. (Nekem azért még az is erősen közrejátszott a dologban, hogy a fiúkarakter alaposan megdobogtatta a szívemet, ahogyan a karjait olyan védelmezően a csajszi köré fonta... Oké, be kell valljam, hogy ilyenkor a tekintetem óvatlanul is Zayn tetkós karjaira villant, és megpróbáltam a derekam köré képzelni őket.... Elvoltam. Hihi.) Tehát miközben egyre homályosabban láttam magam körül mindent, és szinte az összes lakásban lévő zsepit feléltem, volt egy alkalom, amikor a hasamban fellázadtak a pillangók, és alaposan összeverekedtek (a fele megdöglött). Ugyanis, amikor éppen a kézfejemmel töröltem meg a szemem, ezzel kinyírva a szoldi sminkemet, aminek már így is olyan édes mindegy volt. Tehát a maradékot is leszedtem, amikor éreztem, hogy valaki néz: Zayn a tekintetét összefúrta az enyémmel, és halványan elmosolyodott. Zavaromban azt hittem, lefejelek valamit, hogy ne tűnjön olyan vörösnek a fejem, de így csak visszamosolyogtam rá, majd lesütöttem a szemem. Aztán...aztán olyan történt, amit nem igen értettem: ugyanis Zayn óvatosan megfogta a kezem (!!!). De. Nem úgy, ahogy a "szerelmesek" szokták, magyarul, nem kulcsolta össze az ujjainkat, hanem egyszerűen megfogta a kezem. Ahogy az ovisok szokták. Azok az ovisok, akik tök jóban vannak. Akik már szinte szerelmesek. Hű. Majdnem olyanok vagyunk mi is. Majdnem.
A film végén gyorsan elkaptuk a kezünket (brühühü), és a sokkhatás alatt próbáltunk viszonylag nyugodtan kommunikálni.
- Mennyi az idő?- kérdezte vörös szemekkel Niall, fel sem nézve a szőnyegről.
- Fél nyolc- szólt Liam, a telefonjára pillantva.
- Klassz.
- Ugye, hogy jó film volt?- kérdeztem kis hallgatás után, óvatos mosolyra húzva a szám.
A fiúk viszont olyan pillantásokat vetettek rám, ami miatt inkább behúztam a nyakam, és próbáltam halkan nevetni. Hah. Tudtam, hogy megrengeti majd őket a film. Nem hittek nekem. Hát. Ez van.
- Oké, de holnap én választok filmet- állt fel mellőlem Zayn, és töltött magának egy pohár vizet.
- Úúú, mit nézünk?- érdeklődtem.
- Non- Stop- pillantott fel rám a poharából, olyan mosollyal, amitől görcsbe rándult a gyomrom, és ha lett volna még egyáltalán könnycseppem, akkor tuti, hogy elsírtam volna magam zavaromban, de így csak halvány piros fejjel elmosolyodtam.
- Öleljen már meg valaki- szólalt meg sírós hangon Niall, mire Hazza megveregette a vállát.
- Niall. Légy férfi- közölte, majd elröhögte magát.
- Jaj, hagyjad már- szóltam a göndörre, majd megpaskoltam magam mellett a szabad helyet.- Gyere Niall. Nekem is ölelős kedvem van...
A szőkeség áthuppant mellém, majd szorosan megöleltük egymást. Hajjaj, hosszú éjszakánk lesz... Sosem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz ránk ez a film. Fú. De komolyan!
Miután a fiúk szétszívattak, hogy legközelebb majd nem hagyják, hogy én válasszak filmet, bevetettem a "de hát el van törve a lábam!" beszólást, ami ellen nem bírtak semmit sem tenni, így rám hagyták.
Nyolc óra környékén a fiúk megvacsiztak (én nem voltam éhes), és közölték, hogy megnézünk még egy filmet. Aha. Arra viszont nem gondoltak, hogy (mivel átkozottul jó színész vagyok...) elsírom magam, és azt kezdem el hajtogatni, hogy mennyire félnék egy olyan fimtől, amit ők választanak, így megint én választhattam filmet. Haha. Na jó, nem voltam szemét, ezért egy olyan filmet javasoltam, amit szerintem még ők is szeretni fognak. Ööö. A Csillagainkban a hiba amúgy iszonyatosan szép film. És ha lehetséges, még jobban mellbe vágott minket, mint az előző.
Itt konkrétan Harry közölte, hogy felmegy a szobájába, ha nem nyomjuk ki gyorsan, Niall pedig bebújt a kanapé mögé, és egy vidám filmért kiáltozott (?). Szóval az utolsó fél órát nem láttuk (brühühü, pedig én kíváncsi lettem volna rá!), és ezúttal a fiúk győztek. Volna, ha nem járt volna úgy el az idő; fél tizenegykor nekem a fejem is le akart esni, annyi sokkhatás ért ma. A srácok ezt tolerálták is, meg minden, ami szép tőlük. Csak, miután felhúztak a szobájukba, azt felejtették el, hogy nekem az egyik lábam konkrétan térdig be van gipszelve, ergo mankókkal bírok csak menni, és még azoktól is idegenkedem. Viszont, amikor kis híján levertem a lépcsőn a falat, Zayn ajtaja kinyitódott, és az arab srác a mosolyát elfojtva megállt a lépcső tetején, és lenézett rám.
- Vas happenin?- vigyorodott el, én pedig halkan nevetve haladtam följebb.- Gyere már, mit botladozol ott?- azzal lenyúlt, és a karomat megragadva egyszerűen átemelt a maradék lépcsőfokokon.
- Köszi- mosolyodtam el, és mentem volna tovább, ha Zayn nem állja el az utamat. Szóval kisebb sokkot kapott pillangókkal a hasamban, felnéztem rá.- Igen?
- Hová mész?- húzta az agyam.
- Nem ér a sérültet zargatni!- nevettem rá halkan, és megint próbáltam kikerülni, de amint mellé értem, elkapta a derekam, és visszatartott. Na, most attól függetlenül, hogy majd meghaltam zavaromban, komolyan kezdtem úgy érezni, hogy egyszerűen csak szívat.
- Most komolyan aludni akarsz? Ilyenkor?- kérdezte tettetett csodálkozással. A szája szögletében ott bujkált az a mosolya, amitől mindig szívinfarktust akarok kapni, szóval egy kisebb szívroham után válaszoltam.
- Ühüm.
- Én viszont nem- mosolygott rám, majd még mindig a derekamnál fogva elkezdett behúzni a szobájába.- Rajzolhatok a gipszedre?- vigyorgott, miután becsukta mögöttünk az ajtót.
- Ilyenkor?- döbbentem le. Bólintott, én pedig hitetlenül felnevettem.- Félelmetes vagy.
- Tudom- bólintott fintorogva, mire elröhögtem magam.
Zayn letolt az ágyára, és elővett egy filcet. A félhomályban nem pontosan láttam, milyen színű, és azt sem, hogy mit pingálgat a lábamra. Ezért inkább csak nézelődtem; Zayn szobája azon kívül, hogy Zayn szagú volt, igazán menő. Mert. Fhú, de komolyan. Olyan fiúsan menő volt. Sötétkék falak (kivétel az, ami az ágyánál volt, mert az fehér volt), néha egy-egy poszter, a jobb sarokban egy mikrofon állvány, ami szerintem csak dísz, akkor ugye a tévé, ezer CD-vel...És igen. Ott volt még mindig az a kép, amin Perrie-vel van. És mosolyog. És boldog. Ahogy a tekintetem elszakadt a képtől, és Zayn-re siklott, majdnem meghasadt a szívem: a sötét hajú srác erősen koncentrálva pingálta a gipszemet: még a nyelvét is kinyújtotta, annyira igyekezett.
A sötétben kirajzolódó vonalakat vizsgálgatva erőt vett a szemhéjamon a fáradtság: egyre nehezebbek voltak. Végül már átvették rajtam az irányítást, és öntudatlan állapotban próbáltam ülve maradni, mert az mégis mennyire gáz már, ha egyszerűen bealszok. Hát nagyon.
Zayn szemszöge
Mikor a rajz utolsó vonásait végeztem, felpillantottam Kels-re, majd vissza a gipszre. Aztán összevont szemöldökkel újra vissza lányra. Hitetlenül elmosolyodtam, majd a filcet félredobva felálltam, és Kelsey mellé ültem. Amint leültem, Kels feje a vállamra borult, és aranyosan elkezdett szuszogni. Mosolyogva próbáltam Kelsey-t felemelni, de végül úgy döntöttem, nem fogom felkelteni, na meg azt sem tudtam, hogy a lába mennyire fájna; így inkább nem kockáztattam. Csak felhúztam az ágyra, és óvatosan rádobtam egy takarót. Felkúsztam mellé, és miközben az arcát figyeltem, ösztönösen odanyúltam, hogy megsimítsam.
Aztán rájöttem, hogy bármennyire is ellenkezem, nem tehetek az ellen, amit nem én irányítok: beleestem ebbe a lányba. Az, hogy csak harcolok ellene, nem fog semmin sem változtatni. Volt valaha egy olyan Zayn, aki szerette Perrie-t. Ma van egy olyan, aki elfelejtette Perrie-t, egy olyan lányért, akit szeret. Még magamtól is megijedtem, amint ezt gondolatban kimondtam. Mikor lettem én ilyen nyálas?! Pff. Ez fura.
És igen. Ez volt az az alkalom, amikor Kelsey először aludt nálam. Naptárban a helye.
