20. rész- "Gyenge."

Halihooo:3
Köszönöm szépen még egyszer a díjat^^ Nagyon örültem neki:) Remélem, a mostani rész is egy kis kikapcsolódást nyújt az agyacskátoknak, ebben a nagyvilági forgatagban, mert az írása engem kikapcsol:3 Éééééés 9 FELIRATKOZÓM VAAAN :3 *O* Ha lehetnék még ennél is boldogabb... kidurrannék:3 LOL
U.i.: komizni és feliratkozni se felejtsetek el^^ <3
Pusszancska: Kata xxx

Kelsey szemszöge

- Köszönöm- vigyorodtam el, mikor mindenki elhallgatott. Van, amit csak egy fülrepesztő sikítással lehet elérni. 

Miután adtam nekik enni, és én is leültem közéjük, a szokásos poénok közepette, megcsörrent Liam telefonja.

- Paul- mutatta felénk a készüléket, majd a füléhez emelte.- Igen? Ja. Tudjuk. Oké, várj- az asztal közepére tette, majd kihangosította a telefont.

- Fiúk!- rikácsolt a telefonba Paul.- Ugye nem felejtettétek el, hogy ma délben dedikálásotok van?!

- Dehogy- fintorgott Niall, majd felénk megrázta a fejét, és a kezével olyan mozdulatot tett, mintha elvágná a nyakát. Nevetést visszafojtva rázkódtunk a székeken. 

- Gondoltam...- fújtatott Paul.- Szóval. Legyetek ott. PONTOSAN. Értem?

- Érted- visszhangoztak a fiúk.

- Rendben. Kelsey!

- Igen?- kérdeztem mosolyogva, mert Zayn a derekamnál fogva magához húzott.

- Gyere te is- jelentette ki.

- Oké- vontam vállat. Nekem végül is mindegy.- De akkor nekem ugye nem kell aláírásokat osztogatnom?

- De, lehet. Meg majd képeket készítesz a rajongókkal te is. Értem?

- Érted- válaszoltam riadtan. Még sosem voltam dedikáláson. Rendes aláírásom sincs. 

- Értem. Délben. Legyetek pontosak, fiúk. David elmegy értetek. Később- azzal letette.

- Ki az a David?- nézett körbe értetlenül Louis, mire a fiúk felröhögtek, én azonban mosolyogni sem bírtam. 

- Mi a baj?- kérdezte aranyosan Zayn, mire zavartan lesütöttem a szemem.

- Mi van, hogyha nem szeretnek a rajongóitok?- kérdeztem kétségbeesetten.

- Kels, ne hülyéskedj- lökte meg a vállam Hazz.- Téged mindenki szeret.

- De.. de és hogyha nem fognak szeretni, mint... mint Zayn barátnője?- kérdeztem riadtan.- Akkor mi van??

- Élet. Szeretni fognak, így is, úgy is- mosolygott rám Zayn, mire valamennyire kezdtem megnyugodni. 

- De mi van, hogyha nem?- kérdeztem kissé ijedten, mire Zayn magához ölelt.

- Kelsey, Luke is rögtön megkedvelt- borzolta össze a hajamat Liam.- Figyelj. Téged mindenki szeret. Nem lesz semmi.

- Biztos?
- Biztos- felelték kórusban a srácok.
Igazából nagyon jól esett, hogy így gondolták. Reméltem, hogy igazuk lesz, mert bár tudom, hogy sosem hazudnának nekem, azért ilyenben senki sem lehet biztos. Eleve a rajongóikkal rém kedvesek, szóval a miatt nem kell aggódnom, hogy majd esetleg összevesznek velük. Jó srácok. Ezt nálam senki sem tudja jobban.
11 óra körül mindenki felment a szobájába készülődni. Az ágyon feküdtem, Zayn pedig éppen az ingét gombolta be, amikor mellé léptem, és átöleltem a nyakát.
- Mi az?- kérdezte, széles mosolyra húzva a száját.
Ujjaimmal beletúrtam a hajába- jeeee -és miközben megpuszilta a számat, szorosan magamhoz öleltem.
- De szejeteeeem- gügyögte Zayn, mikor magához ölelt, és beleszimatolt a hajamba.
Ahogy álltunk ott, összeölelkezve, nagyon boldog voltam. Hogyha valamit, akkor a boldogságot mindennél jobban szerettem. Zayn mellett pedig... pedig szárnyaltam a boldogságtól. Mindenét imádtam: a hangját, az illatát, a haját, a mosolyát... Mindenét.
- Min gondolkodsz?- kérdezte mosolyogva.
- Hogy mennyire szeretlek- vallottam be.
Zayn összevont szemöldökkel kissé eltolt magától, majd mikor látta a vigyorgó fejemet, hitetlenül elmosolyodott, és újra magához ölelt. Mélyen beszívta a hajam illatát, és egy puszit nyomott a vállamra.
- Neked se ártana átöltözni- kacsintott rám, mire felnevettem.
- Én így jó vagyok!
- Dehogy vagy- nevetett ő is, mire összeborzoltam a haját.
- Hagyjál- öltöttem ki rá nevetve a nyelvem, mire csak felröhögött.
Végül átöltöztem. Később elgondolkodtam azon, hogy Zayn vajon miért kap meg mindent, amit akar. Fura.
- De csinoos valaki- húzogatta a szemöldökét vigyorogva Zayn, mire csak az ajtó felé kezdtem tolni.- Mi? Kipaterolsz?
- Igen- röhögtem rá.
- Miért?
- Mert az csak úgy jó, hogyha te is lent vagy, és mikor lesétálok a lépcsőről, akkor mindenki el fog ájulni tőlem- magyaráztam.
- Most kezdjek félni...?- kezdte Zayn, vicces arccal, mire hangosan nevetve bólogattam, és kitoltam az ajtón.
Miután kijjebb rudaltam a barátomat (sohasem gondoltam volna, hogy ezt valaha mondani fogom...), gondosan bevonultam a fürdőbe, és szolidan kisminkeltem magam. Tettem fel egy kis szájfényt, kivasalgattam a hajamat, megigazgattam a ruhámat, és egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre.

Majd mikor elégedetten bólintottam, lementem a földszintre. A lépcső tetején álltam, de senki sem nézett fel rám; videojátékoztak. Krákogtam párat, hogy észrevegyenek, de semmi. Úgyhogy Liam Zayn szobájából kihoztam egy párnát, és lehajítottam hozzájuk. Pár pillanatig nem is értették, mitől vágódott hozzájuk egy párna, de aztán kapcsoltak, és mosolyogva felnéztek rám.

- Leesett az állatok?- kérdeztem viccesen, mikor elindultam lefelé.

- Essen?- nézett körbe Louis.

Nevetve bólintottam, a srácok pedig eltátották a szájukat, és úgy néztek rám, csillogó szemekkel. Nevetve léptem Zayn mellé, aki a vállamat átkarolva nyomott egy puszit a halántékomra.

- Oké, pontosan fél van- nyitott be az ajtón egy vad idegen, mire döbbenten néztünk össze.

- Már elnézést...- kezdte volna a magyarázkodást Liam, amikor a tag szélesre tárta az ajtót, és félre állt. 

- Paul ki fog benneteket nyírni- közölte rezzenéstelen arccal.

- David?- esett le nekem először.

- Szolgálatára- biccentett.

Na, akkor most majd megmutatom, gondoltam magamban. Úgy éreztem, ezen majd jót fogunk röhögni. Úgyhogy elléptem Zayn mellől, és az ajtóig sétáltam.

- Épp időben- közöltem David-del felszegett állal, majd kiléptem az ajtón. 

Hallottam, ahogy a hátam mögött oltári nagy röhögés támad, így büszke mosollyal az arcomon ültem be a limóba.

- Na, jöttök már, vagy mi van?- szóltam ki nevetve. Kissé kezdett az arcom vörösleni, ahogy a középpontba kerültem, de hát. A hírnévhez hozzá kell szokni.

Őrülten nagy hangzavar volt. Több, mint száz lány állt a vastag sorba tömődve. Sikongattak, mutogattak. Azonnal megfájdult a fejem. A srácok viszont halál természetesen viselkedtek: mosolyogtak, és együtt nevettek a rajongókkal. Örömmel pattantak fel, mikor valaki szeretett volna egy közös képet. És egyszer engem is rávettek, hogy fotózkodjak velük.
- Lehetne egy képet?- kérdezte egy fogszabályzós lány. Szép arca volt, hosszú pillákkal. Kezében egy telefont szorongatott.
- Persze- bólintott mosolyogva Niall.
Mind az öten felálltak. Akkor a lány rám nézett.
- Ömm...- közelebb lépett hozzám, és zavartan beletúrt a hajába.- Szeretném, hogyha te is rajta lennél...
- Tényleg?- ledöbbentem, miközben mosolyogva néztem a lányt, aki hevesen bólogatott.
- Igen.. én.. nekem te vagy a példaképem- mosolygott aranyosan, nekem pedig könny szökött a szemembe.
- Persze, hogy lehet képet- mosolyogtam meghatottan.
A lány kinyújtotta felém a kezét. Megfogtam a kezét, és beálltam a sor szélére, a lány pedig Nialler mellé szegődött.
Egy néni, aki vélhetőleg a lánnyal jött, elsütötte a képet. Mosolyogva intett, mikor készen volt minden taggal a kép- és velem is. A fogszabályzós lány, utoljára szorosan átölelt, és azt mondta, hogy "egy álom volt velem találkozni".  Majdnem sírtam. Komolyan.

Hazafelé, az autóban csak úgy ontottam magamból a boldogságot. A fiúk pedig örültek, hogy én örülök. Harry és Niall mellett ülve folyton arról áradoztam, hogy milyen csodás volt. Annyi aranyos rajongójuk van, és olyan jó látni, milyen boldogok, hogy az ember önkéntelenül is boldog lesz.
- Na, Kelsey, remélem kiörülted magad, mert három napotok van lelkileg felkészülni- szakított félbe türelmetlenül Paul, amikor végre letette a telefonját, amin eddig tárgyalt.
- Miért?- pislogott értetlenül Niall.
- Énekelni fogtok a londoni kórházban...- jelentette ki. A srácok nagyon megörültek- imádták, hogyha örömet szerezhettek valakinek, és feldobhatták a napját. De Paul még nem fejezte be.
- A daganatos-osztályon.
Egy pillanat alatt, mintha elvágták volna az vidámságot, szomorúság, és együttérzés köde telepedett a társaságra. Remegtem a gondolattól, hogy majd daganatos kisgyerekeknek fognak énekelni, és boldog perceket szerezni. Olyanoknak, akiknek a szüleik talán már elvesztették a reményt, hogy újra meggyógyuljon... és talán már a gyerekek is. De mégis. Boldog, és büszke voltam magunkra, amiért segíteni tudunk rajtuk. Ha csak minimális értékben is, de segíthetünk nekik. Egy mosoly, egy nevetés mindennél többet ér. Csak nehogy elsírjam magam.
Miután David kitett minket a ház előtt, és miután bevonultunk, boldogan mosolyogtam a fiúkra.
- Olyan jó lesz! Biztosan nagy örömet fog szerezni nekik a jelenlétetek. Kicsit megijedtem, hogy én is megyek, de az a helyzet, hogy szeretném, hogyha boldogak lennének...
- Kelsey, te nem jössz- jelentette ki határozottan Liam, mire lehervadt az arcomról a mosoly.
- Miért nem?- kérdeztem döbbenten.
- Kels, ezek a srácok nem olyanok, mint akiket ma láttál- magyarázta lassan Zayn.
- Nekünk is időbe telik, mire lelkileg fel tudunk készülni erre az egészre- bólogatott Niall.
- És nagyon nehéz látni őket úgy, hogy ott fekszenek, betegen...- mosolygott szomorkásan Hazz.
- Te pedig gyenge idegrendszerű vagy, és tuti, hogy elbőgnéd magad- közölte Louis, mire lefagytam.
- Na ácsi!- tettem fel a kezeimet, és összevontam a szemöldököm.- Én? Gyenge idegrendszerű? Na, ezt nem veszem be! Szeretnék ott lenni, mert szeretnék segíteni!
- Élet. Nem ismerek nálad érzékenyebb embert- mosolyodott el aranyosan Zayn, én mégis felhúztam az orromat.
- Na nehogy már azért ne szerezzek örömet a beteg gyerekeknek, mert TI gyenge idegrendeszűnek gondoltok!
- Kels, nyugi van- borzolta össze a hajam pajkosan Hazz, de szúrósan meredtem rá.
- Csak ne nyugizz nekem!- fortyogtam.- Igazságtalanok vagytok! Pontosan!
- Oké. Azok vagyunk. De nem lehetne, hogy idejössz egy kicsit lenyugodni?- kérdezte aranyosan Zayn, kitárt karokkal.
Még pár pillanatig főttem a saját mérgemben, de végül feladtam, és megadóan bújtam a barátomhoz.
- Nem vagyok gyenge idegrendszerű- motyogtam halkan, Zayn pedig a hajamba kuncogott.
- Persze, hogy nem.
Nem volt kedvünk átöltözni- az óra egyébként is fél ötöt mutatott, mikor leültünk vacsizni. Gyorsan összedobtam nekik egy melegszendvicset, és Liam mellett ülve én is magamba tömtem egyet. Közben azon gondolkodtam, hogy miért vagyok a srácok szemében gyenge idegrendszerű. Gyenge. Hah. Majd pont én, aki levágta a lábáról a gipszét, majd pont ÉN leszek a gyenge. Ezt ők sem gondolták komolyan. Na, majd én bebizonyítom nekik, hogy nem vagyok gyenge idegrendszerű! Meg fogok nézni egy olyan filmet, amin minden gyenge idegrendszerű sírna. De én NEM FOGOK SÍRNI. Mert nem vagyok gyenge idegrendszerű.
- Látta már valaki a Passiót?- kérdeztem hirtelen.
A srácok szájában megállt a falat. Niall még félre is nyelte az övét, szóval kis híján megfulladt. Miközben Hazz a hátát csapkodta, Liam felém fordult.
- Miért?
- Mert gondoltam, megnézem- vontam vállat közönyösen. A világért sem akartam elmondani nekik, hogy mennyire izgatott lettem hirtelen. Hogyha kibírom a Passiót sírás, meg minden egyéb nélkül, akkor lehet, hogy magukkal visznek, és én is tudok ott segíteni! Remek.
- Ugye nem azt akarod megnézni, hogy bebizonyítsd, nem vagy gyenge idegrendszerű?- és bumm. Zayn azonnal rátapintott a lényegre.
- Neeem...- mondtam, nem túl meggyőzően.
- Kelsey, nem neked való- legyintett Louis.
- Te már láttad?- kérdeztem tőle.
- Jaja- bólogatott, nekem pedig leesett az állam.
Elismerő pillantásokkal bombáztam.

Este nyolc volt, amikor végkimerülés miatt lehemperedtem a kanapéra. Fejemet Zayn ölébe hajtottam, és hagytam, hogy könnyed mozdulatokkal kócolja össze a hajamat. Liam a földön feküdt, és Niall-el a távirányítóért hadakoztak. Hazz és Louis a kanapén ültek, és rajtuk röhögtek.
- Nézünk valamilyen filmet?- kérdeztem, csukott szemhéjam alól.
- Élet. Mindjárt alszol- nevetett halkan Zayn. Imádom este a hangját- olyankor, és reggel is, kissé rekedtes, és végtelenül édes.